Angyalföld: pokoli vég

A mérkőzésről tudósított: KEMÉNY KRISTÓF, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓA mérkőzésről tudósított: KEMÉNY KRISTÓF, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ
2007.04.01. 00:45
Címkék
A tavasszal jó formába lendülő Vasas a DVTK ellen próbálta folytatni jó sorozatát, és bár két góllal vezetett, mégsem győzött.

Az ötödik hely megtartása, illetve átvétele volt a tét ezen a mérkőzésen, amelyen az előzéshez a Vasast csak a győzelem segíthette hozzá. Ehhez képest a házigazda igen lagymatagon kezdett, lassan, rengeteg hibával, életrevaló elképzelések nélkül futballozott. A két csatár felszívódott a diósgyőri védők között, lényegében megjátszhatatlanok voltak, a középpályások pedig nemigen segítettek nekik. Az Elek Norbert sérülése miatt hamar cserére kényszerülő Diósgyőr sokkal kulturáltabban és erőteljesebben játszott. Túlzás lenne azt állítani, hogy elsöprő roham lett volna, ám a vendégcsapat kétségkívül uralta a mérkőzést. Szervezetten védekezett, több ötletet vitt a játékába, és a labda birtoklásán túl olykor-olykor helyzeteket is ki tudott alakítani, igaz, azokat rendre elügyetlenkedte. Az angyalföldi csapatban Lázok Jánoson érződött a legtöbb ambíció, aki többször is visszalépett a labdáért, hogy egyáltalán esélye legyen a játékba avatkozni. Jót tett a Vasasnak a szünet, valamivel aktívabban folytatta a játékot. Ez sokáig csak ahhoz volt elég, hogy a mérkőzés valamelyest unalmasabbá váljon, mert bár kiegyenlített lett, a kapuk nem forogtak veszélyben, a sok hibával tarkított mezőnyjáték pedig nem sok élvezetet kínált a szurkolóknak. Az új helyzethez alkalmazkodva a Diósgyőr nem is törekedett arra, hogy sokat legyen nála a labda, megpróbált inkább gyors ellentámadásokat vezetni, és úgy tűnt, ez a terv sikerrel kecsegtet. A lehetőségek azonban ezúttal is kimaradtak, és ez megbosszulta magát: a Vasas két helyzetét kihasználva szinte a semmiből szerzett két gólt.

A vezetés megnyugtatta a házigazdákat, akik igyekeztek minimális kockázattal futballozni. A Diósgyőr viszont nem zökkent ki ritmusából, és cseppet sem tűnt reménytelennek a helyzete. Bár a Vasas igyekezett a védekezésre összpontosítani, a hátvédek többször is hibáztak, és a vendégek egyenlíteni tudtak. Ha a mérkőzés egészét nézzük, a Diósgyőr volt a jobb, ám nehézzé tette magának a találkozót azzal, hogy játékosai a döntő pillanatokban hibáztak, és nem használták ki gólszerzési lehetőségeiket. A Vasas lelkesen játszott, és elkeseredett a kétgólos előny elvesztése miatt, ám teljesítményében az egyedüli pozitívum az volt, hogy minden helyzetéből gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
22 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
26 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
29 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
31 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
45 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája