Még idény eleji a forma

K. A.K. A.
Vágólapra másolva!
2007.03.25. 00:08
Címkék

Szombaton rendezték meg Szombathelyen a több évtizedes múltra visszatekintő súlyemelőtornát, a Savaria-kupát. Papp Tibor, a rendező Vas Megyei Súlyemelő-szövetség főtitkára elmondta, ebben az évben kevesebb versenyző nevezett a Savaria-kupára, mint az előző időszakokban. Mivel szezon eleji versenynek számított a rendezvény, egyetlen versenyző sem volt képes kimagasló teljesítményre. Egyedül Kiss Attilát lehet kiemelni, a tiszaújvárosi sportoló mind a két fogásnemben biztosan teljesített. Még a szezon előtt vagyunk, ezt az bizonyította a legjobban, hogy több versenyző hiába próbálkozott az általa meghatározott súlyok felemelésével, nem sikerült. Ennek ellenére a rendezvény elérte célját, minden versenyző felmérte, hogy az előkészület folyamán milyen szinten tart.

Legfrissebb hírek

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
12 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
21 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
23 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
50 perce

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
54 perce

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
1 órája

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
1 órája

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik