Ötvenmilliós mérkőzés

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2007.03.22. 11:08
Címkék
Ötvenmillió forint a tét. Nem kevés, a Ferencvárosnak a túlélést jelentené. Ez az öszszeg jár ugyanis a klubnak abban az esetben, ha a Fradi az NB II Keleti csoportja mellett megnyeri a Magyar Kupát is. Tisztában van ezzel Lipcsei Péter is, aki 35 évesen a Ferencváros egyik legjobbja.

Nem csak a T-Mobile-tól kapható szponzori pénz miatt lesz pikáns a meccs – mondta felvetésünkre Lipcsei Péter. – Az összecsapás nem csupán az elődöntőbe jutás miatt érdekes, hanem azért is, mert szerintem a Vasas legutóbb kiesett a bajnokságból, mégis mi járjuk az ország keleti felét. Itt az alkalom, hogy ország-világ előtt megmutassuk, helyünk lenne az élvonalban.

Nem lesz könnyű, hiszen az angyalföldi csapat nem véletlenül áll a hatodik helyen, ráadásul a Fradiból meghatározó labdarúgók hiányoznak, Dragóner Attila és Tököli Attila nélkül bizony gyengének tűnik a csapat. Egyetért a megállapítással?

Való igaz, a gerincet, az erőt a rutinos labdarúgók adják, de tehetséges futballisták játszanak mellettünk. A Vasas ellen nemcsak tehetségüket bizonyítják, hanem azt is, hogy nem érdemtelenül viselik a Ferencváros mezét. A motivációval tehát nem lesz baj, így nem ér bennünket még egy olyan kínos meglepetés, mint amilyen a Szolnok elleni gól nélküli bajnokin. Látom a társakon, hogy kellő önbizalommal várják a meccset, és a jó hangulatot csak fokozta Huszti Szabolcs és Tőzsér Dániel jelenléte az edzésünkön, no meg Bognár Zsolt visszatérése.

Minden bizonnyal Kenesei Krisztián okozza a legtöbb gondot.

Jól ismerem Kenesei Krisztiánt, tudom, veszélyesek a szabadrúgásai és a szögletei, ám felkészültünk, így nem érhet bennünket baj. Persze sokat számít egy-egy villanás, de mégis az a csapat nyer és jut tovább, amelyik egységesebb. Mi most azok vagyunk, s ott lesz mögöttünk a tizenkettes mezzel megajándékozott nagyszerű közönség. Ki is írhatnánk a bejárat fölé: ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!

Azért ne feledjük, két mérkőzésen dől el a továbbjutás. Ön milyen eredménnyel lenne elégedett?

Fontos, hogy ne kapjunk gólt, mert akkor nyugodtan várhatjuk a visszavágót.

érkőzés előtt gondol az egykori érzelmekre? Sohasem titkoltam a Vasas iránti rajongásomat, ám tizenhét évvel ezelőtt nagyot fordult velem a világ. A Ferencváros labdarúgója lettem, abba a családba kerültem, amelyben minden korábbi érzés eltompul. Hatszor nyertem kupát, s remélem, meglesz a hetedik is. Azt viszont sajnálom, hogy éppen a Vasason keresztül vezet az út a végső győzelem felé.

Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
14 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
18 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
49 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája