A találgatások ideje lejárt

ORLAY ZOLTÁNORLAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.03.21. 00:06
Címkék
Március 25-én hajnali két óra körül dördül el először a startpisztoly a világbajnokság úszóversenyein. A kilenctagú magyar csapatot feltérképező sorozatunk első részében az olimpiai ezüstérmes Gyurta Dániel mellett a pécsi Bodor Richárdot és Verrasztó Dávidot mutatjuk be.

Hosszú idő után először kez denek eltűnni a kérdőjelek és a feltételes mód a Gyurta Dániel esélyeit latolgató mondatokból. Majdnem napra pontosan négy évvel ezelőtt, felkészülési versenyen a Komjádi uszodában a 14 éves Gyurta megmutatta magát, akkor még csupán Magyarországnak. Akkoriban hangzott el, hogy az athéni olimpián még világcsúccsal is nyerhet, tehetségét Egerszegi Krisztináéhoz hasonlították. Első világversenyére már abban az évben utazhatott, s a barcelonai vb-n meg is állta a helyét: a tizennegyedik helyet szerezte meg, az elődöntőbe jutó versenyzőknek még csókolommal köszönt. A második legfiatalabb úszó is nála öt évvel előbb látta meg a napvilágot…

Noha a legszebb álmokat – győzelem, világcsúcs – nem váltotta valóra Athénban, ám olimpiai ezüstérme senkiben sem hagyott hiányérzetet, mindenki örült és kalapot lengetett a fél távnál még az utolsó helyen tempózó siheder fergeteges hajrája láttán. Sohasem hangzott el az olimpia utáni visszaesésének – 2005-ben hat másodpercet lassult, és nem utazott el a világbajnokságra – cáfolhatatlan magyarázata, ezért a 2006-os budapesti kontinensviadalra ismét visszatértek a találgatások.

A szakvezetőség győzelmet, Gyurta és edzője, Széles Sándor egyéni legjobbjának (2:10.75) megdöntését várta, de keserűen csalódnunk kellett, mert még a döntőbe sem jutott. Újra belopódzott a feltételes mód a Gyurtával foglalkozó mondatokba. Az edzőváltás jót tehetne neki!” „Többet kellett volna pihentetni az elmúlt két évben sok izmot felszedő versenyzőt, mint az olimpia előtt!” – hangzottak az érvek innen is, onnan is.

Megcáfolhatatlannak azonban egyik sem bizonyult, s Gyurta maradt Széles Sándornál, készülve a decemberi rövid pályás Eb-re. Az utolsó lehetőségre. Ha továbbra sincs eredmény, edző és versenyző útjai minden bizonnyal különválnak. Váltak volna. Gyurta Dániel azonban megrázta magát. A 200 mell döntőjében mindenkit maga mögé utasított, s remek rövid pályás országos csúccsal nyert.

Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
29 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
40 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
49 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
50 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
1 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
1 órája

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik