Fordulatos meccs volt

A mérkőzésről tudósított: PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ, ZOMBORI ANDRÁSA mérkőzésről tudósított: PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ, ZOMBORI ANDRÁS
2007.03.20. 18:54
Címkék
A huszonegyedik forduló záró találkozójának az volt az egyik kérdése, vajon az utóbbi három mérkőzésén gyengélkedő MTK Budapest magára talál-e a három alapemberét nélkülöző Vasas ellen, és viszszaveszi-e a vezető helyet a Borsodi Liga tabelláján.

Sokáig úgy tűnt, az MTK nem bír majd a Vasassal...

Az első játékrész felén is túl jártak már a csapatok, amikor a házigazda először veszélyeztette Németh Gábor kapuját. Garami József egyébként már a mérkőzés hetedik percében módosított csapata összetételén: az addig védekező középpályásként szereplő Horváth Leventét visszarendelte jobb oldali védőnek, míg az ő posztját az addig a hátsó alakzatban futballozó Pintér Ádám foglalta el. Jó negyedórányi futballt követően Czvitkovics Péter, Kanta József, Hrepka Ádám labdakihozatal ragadtatta tapsra a hazai szimpatizánsokat, lövésig azonban nem jutott el a támadás. Az első negyvenöt perc alapján azt kell mondani, hogy a kék-fehérek nyerőembere a jobb oldali középpályás, Bori Gábor lehetett volna. A labdarúgó szinte akkor került a bal oldali védő Piller József mögé, amikor csak akart, az már más kérdés, hogy a centerezései sorra sikertelenek voltak. Hol csellel csapta be az angyalföldi védőt, hol versenyfutásban verte meg, és ha az utolsó passzokat nem rontja el, kéthárom gólos előnyt is szerezhetett volna az MTK. Aztán a félidő hajrájában Piller József csak büntetőt érően tudta szerelni az MTK játékosát, Kanta József pedig gólra váltotta a Fábián Mihály által megítélt büntetőt. Nem játszott jól a házigazda, azonban negyvenöt percnyi futballt követően előnyben volt, és a hazai szurkolókat csak ez érdekelte...

Szünet után, alig tízpercnyi játékot követően Bori Gábor kétgólosra növelte az MTK előnyét, és ekkor úgy tűnt, eldőlt a három pont sorsa. Aztán szinte a semmiből, egy sarokrúgást követően szépített az angyalföldi gárda, és mert az MTK képtelen volt legnagyobb lehetőségeit gólra váltani, sejteni lehetett, lesz még izgalom a mérkőzés lefújásáig. A hazai szimpatizánsokban már akkor meghűlt a vér, amikor az együttes két legrutinosabb labdarúgója, Mladen Lambulics és Végh Zoltán majdnem összehozta a vendégek egyenlítő gólját, de keserűségük akkor vált teljessé, amikor a meccs hajrájában Bali Péter kegyenlített.

A Vasas dicséretet érdemel, mert kétgólos hátrányban sem adta fel a mérkőzést, az utolsó pillanatig küzdött, és akarásának végül meg is lett az eredménye. Ugyanakkor az MTK játékosai csak magukat hibáztathatják az újabb pontvesztésért, hiszen a második játékrészben több százszázalékos gólhelyzetet szórakoztak el. Persze a kék-fehérek így is örülhettek: a döntetlennel is a tabella élére álltak.

Legfrissebb hírek

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
29 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
3 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
3 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
3 órája