Adriano eladósorban

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.03.20. 18:54
Címkék

Hiába a csodálatos bajnoki sze replés és a 18 pontos vezetés a második helyen álló Roma előtt, Roberto Mancini, az Inter vezetőedzője Pató Pál urat megszégyenítő módon halogatja a nyáron lejáró szerződésének meghoszszabbítását. Az utóbbi hetekben rendszeresen hangzottak el a szakember szájából olyan ígéretek, hogy „…majd a BL-nyolcaddöntő után”, „várjuk meg a Milan elleni derbit”, vagy hogy „az Ascoli elleni bajnokit követően beszélek erről”.

Az aláírás azonban csak nem született meg – és úgy tűnik, még néhány hétig nem is fog.

„Jobb lesz, ha akkor tárgyalunk a szerződéshosszabbításról, amikor már elértük a céljainkat – jegyezte meg hétfőn az óvatos tréner. – Ha nyerünk még négy meccset, végre lezárhatjuk a scudetto kérdését, és lesz időnk a hosszabbításról is beszélgetni. Ez nem azt jelenti, hogy kételkedem a jövőmmel kapcsolatban, ahogy ezt korábban sem tettem soha. A Chelsea érdeklődése? Nagyszerű klub a londoni, ám azt hiszem, ezzel nem mondtam semmi újat.”

Persze azért az Inter neve sem cseng rosszul a futball világában, így nyilvánvalóan a maradás sem lenne visszalépés az edző részéről. Tudja ezt Luca Toni, a Fiorentina csatára is, aki a legfrissebb olaszországi hírek szerint a nyártól csatlakozna a milánói „kék-feketékhez”. A 15 találattal a góllövőlista második helyén álló futballistát már tavaly is hírbe hozták az Interrel, akkor azonban Diego Della Valle klubtulajdonos még maradásra bírta, állítólag azzal az ígérettel, hogy a 15 pontos hátrányból induló csapat sima bentmaradása esetén szabadon távozhat.

Most úgy tűnik, elérkezett az idő a váltásra, amely egyúttal az interes Adriano sorsát is befolyásolhatja: értesülések szerint a 14 millió font (ötmilliárd forint) értékű Fiorentina-csatárért cserébe a brazil futballistát és némi pénzt adna a milánói egyesület.

Kérdés, mit szól ehhez az utóbbi időben egyre inkább formába lendülő Adriano...

Legfrissebb hírek

„Méltóság kérdése volt” – Kessié ügynöke visszavágott a Juventus vezérigazgatójának

Olasz labdarúgás
5 perce

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
18 perce

A 80-as évek jugoszláv legendáját, Ivan Gudeljt gyászolja a Hajduk Split

Minden más foci
22 perce

A síelőknél maradnak semlegesek az oroszok és a fehéroroszok

Téli sportok
22 perce

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
58 perce

Több mint egy kilométeres lövésével világrekordot állított fel Mónus József íjász

Egyéb egyéni
1 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
1 órája

Elsöprő Premier League-fölény – íme, a nyár tíz legdrágább átigazolása!

Angol labdarúgás
1 órája