Van még ideje a javításra

K. E.K. E.
2007.03.18. 23:56
Címkék

Az év első nemzetközi seregszemléjére, a párizsi Világkupaversenyre utazott el Berki Krisztián, először mutatva be új lógyakorlatát, amely jelenleg a leganyagerősebb a világon. Berki tudja – és ennek megfelelően készül már hónapok óta –, a gyakorlat kulcsmomentuma az, hogy az olló egész fordulatot sikerül-e feltennie kézállásba. A Vk-viadal első napján ezt sikerült hibátlanul megoldania, igaz, akkor egy kisebb terpesz becsúszott a gyakorlatába. Ennek ellenére a nemzetközi pontozók magas pontszámmal (15.825) értékelték Európa-bajnokunk új gyakorlatát. Berki a második helyen jutott be a vasárnapi nyolcas döntőbe, ahol végül a harmadik helyen végzett (15.675). A fináléba a hetedik helyen bekerülő ausztrál Prashanth Sellathurai (15.700) is megelőzte őt, mert hibázott a kézállásnál. „Mindent összevetve jónak mondható a szereplésem az idény első nemzetközi versenyén. Persze bánt, hogy nem sikerült a döntőben a kézállás, de van még időm a javításra. A bronzérem szép születésnapi ajándék” – mondta el a vasárnap a 22. születésnapját ünneplő Berki. A lólengés döntőjét az olimpiai bajnok kínai Teng Haj-pin nyerte meg (15.775). A Vk-versenyen induló másik két magyar, Hetrovics Marcell (talaj, gyűrű, ugrás, nyújtó) és Hídvégi Vid (lólengés, korlát, nyújtó) egyik szeren sem került be a legjobb nyolc közé.

Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
6 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
8 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
9 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
15 perce

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
18 perce

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
18 perce

Megvan a magyarok kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
19 perce

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
28 perce