„Köztünk van a helye!”

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.03.09. 00:04
Címkék
Hamarosan megkezdi felkészülését a ljubljanai divízió 1-es vb-re (április 15–21.) a magyar válogatott. Vajon ott lesz a keretben az Újpesten verekedése keveredő Horváth András? A csapat három erős egyénisége, Kangyal Balázs, Ocskay Gábor és Szélig Viktor egyértelműen állást foglalt: „Köztünk van a helye!”

Dilemma. Ezt a szót használta Münchenben Pat Cortina, a magyar válogatott szövetségi kapitánya azzal kapcsolatosan, meghívja-e a világbajnoki keretbe a három és fél hete az újpestiek edzésén csapattársával összetűzésbe keveredő, Jozef Voskárt megütő Horváth Andrást. A 31 esztendős, 148-szoros válogatott védőt az eset után az UTE jégkorongszakosztályának vezetősége eltanácsolta a klubtól, majd egy hét múlva visszavette. Hogy ez – finoman fogalmazva – felettébb kapkodó magatartást sejtet, arról már nem is érdemes beszélni, annál inkább a következményekről. Úgy tudjuk ugyanis, hogy Cortina mesternél némileg a meghívó postázása felé billent a mérleg nyelve a „Balu” becenévre hallgató hokis újbóli újpesti csapattagságával. Ráadásul a válogatott három karizmatikus egyénisége, a kapitány, Kangyal Balázs, a legjobb center, Ocskay Gábor és a standard védő, Szélig Viktor egyértelműen állást foglalt Horváth András mellett, ezzel is segítve a kapitányt döntése meghozatalában.

„Nem kérdés, hogy Horváth Andrásnak ott a helye közöttünk! – mondta ellentmondást

nem tűrően ifjabb Ocskay Gábor, az Alba Volán-FeVita játékosa. – A válogatottban sohasem volt vele gond, no persze ott a körülmények sem olyanok, mint Újpesten. Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy az ominózus eset után elküldték, még jó, hogy a vezetők később belátták hibájukat. András sokat letett már az asztalra a magyar jégkorongért, míg Jozef Voskár… No, de ebbe ne is menjünk vele, hiszen a viselkedésével volt elég gondunk nekünk a jégen. A lényeg, hogy a problémák legjobb megoldása nem egy nagy ütés, ezt már András is tudja, nyilván legközelebb megfontoltabb lesz.”

Hasonlóképpen fogalmazott Szélig Viktor, a francia Briancon légiósa is egy figyelemre méltó esetet elmesélve: „Néhány hete

két csapattársam egymásnak ugrott az edzésen, szépen helybenhagyták egymást.

Megkapták a büntetésüket, megbeszélték a dolgot, majd a következő meccsen együtt harcoltak a csapat sikeréért. Anélkül, hogy innen, Franciaországból beleszólnék az újpesti vezetők dolgába, számomra első reakciójuk kissé e l h a m a r k o dottnak tűnt.

Andrist jól ismerem, Dunaújvárosban éveken keresztül együtt játszottunk, ezért bátran állíthatom: a játékára, a mentalitására, a személyiségére szüksége van a magyar válogatottnak!”

Teljes mértékben egyetért ezzel Kangyal Balázs, a Volán és a válogatott csapatkapitánya is, aki leszögezte, nincsenek pótolhatatlan játékosok: „Nincsenek,

de ez esetben nem erről kell beszélni, hanem arról, miért vert fel ilyen nagy port az ügy. Kérem szépen, ez j é g korong, nem pedig sakk! Ebben a sportágban ez is benne van a játékban. Tudja, mennyit kaptam a fejemre anno a válogatottban Hudák Gábortól? Vagy a Fradiban hányszor esett egymásak a Miletics, Szajlai kettős? Nem akartam elhinni, amikor meghallottam, hogy a csapatáért végsőkig kiálló, azért minden megtevő Horváth Andrást kirúgták. Igaz, később rájöttem, ezen egy cseppet sem kellett volna csodálkoznom, hiszen ami szakosztályvezetés gyanánt folyt ebben a szezonban Újpesten, az vicc. Egyszó, mint száz, nálam nem kérdés, hogy ez az eset befolyásolhatjae a válogatott kerethirdetését.”

Másfél hét múlva, március 19-én az olaszországi Cavalésében egyhetes edzőtáborral veszi kezdetét a világbajnoki felkészülés. Talán már nem is olyan nagy dilemma Horváth András meghívása…

Legfrissebb hírek

Vedran Bosnic harcos Szolnoki Olajbányászt ígér

Kosárlabda
14 perce

Fiatal ukrán csatárt igazolhat az ETO FC Győr – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 perce

Elindult a szavazás a Golden Boy-díjra, két magyar is a jelöltek között

Minden más foci
40 perce

Zubai Gábor lett a dunaújvárosi női kézisek edzője

Kézilabda
1 órája

Strandröplabda: döntőbe jutott Kun és Villám a kínai ProTour-versenyen

Röplabda
1 órája

Bevált recept: dobogót ért a paksiak kiemelkedő támadójátéka

Labdarúgó NB I
1 órája

Negyven éve jutott fel először a Siófok az NB I-be

Labdarúgó NB I
2 órája

Csikós Zsóka 500 egyesben is Európa-bajnok; Opavszky Réka ezüstérmes!

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik