Csak az aranyérem hiányzott

R. B. B.R. B. B.
2007.03.04. 00:26
Címkék

Korábban két bronzérmet szerzett a Világkupa-versenyeken Burján László (60 kg), a varsói viadalon viszont döntőbe jutott, ahol ugyan alulmaradt az orosz Ruszlan Kismakovval szemben, ám így is pályafutása legjobb felnőtteredményét érte el a korábbi junior-vbezüstérmes dzsúdós.

Burján első mérkőzésén a brazil Alexander Lee-t győzte le jukóval, majd a spanyol Roberto Cueto következett, őt ipponnal búcsúztatta. A döntőbe jutásért a belga Fabrice Flamand-t verte két kokával, a finálében viszont útját állta Kismakov.

A 60 kilósok között a sorsolás kedvezett a két magyarnak – Burján mellett Zámbori Bence volt a másik induló –, hiszen külön ágra kerültek, így volt esély arra, hogy a döntőben találkozzanak. Ehhez mindössze egyetlen győzelem hiányzott, ám a fináléban Burjánt legyőző Kismakov az elődöntőben – szintén jukóval – legyűrte Zámborit is. Az orosz versenyzőt gyaníthatóan nem fogják szívükbe zárni a magyarok… Zámborit szerencsére nem keserítette el az elődöntőbeli vereség, a bronzmeccsen kokát és vazarit is szerzett a japán Jonetomi Kazuo ellen, akit végül ipponnal győzött le, megszerezve első felnőtt VK-érmét.

Burján és Zámbori mellett három magyar lépett még szombaton tatamira, a két hete Budapesten bronzérmes Taraba Sándor (66 g), illetve a két 73 kilós, Joó István és Krizsán Szabolcs helyezetlenül zárt. Vasárnap további öt magyar, Kállai Zoltán (81 kg), Madarász Tamás (90 kg), Németh Tamás (90 kg), Farkas Bálint (100 kg) és Urbán Gergő (+100 kg) küzdhet a további jó eredményekért.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
26 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
30 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája