Nem ismer kegyelmet

DONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEFDONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEF
2007.03.01. 00:40
Címkék
Az évad eddigi legfontosabb csatája előtt áll az MKB Veszprém, amely a BL-negyeddöntő első találkozóján 39–36-ra megverte a THW Kielt. A csütörtöki visszavágón a védőjátékosok lehetnek a főszereplők.

A tények, a számok makacs dol gok. A Veszprém, a legsikeresebb honi férficsapat statisztikái azt mutatják: a legrangosabb nemzetközi kupa, a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában, idegenben igazán nagy riválissal szemben az utóbbi években nem tudott sem nyerni, sem továbbjutni az együttes. Zdravko Zovko csapata vendégként csak két szoros meccset tudott játszani. Három évvel ezelőtt a francia Montpellier-ben 23–21re, a következő fordulóban a spanyolországi Pamplonában 32–29-re kapott ki.

Az idegenbeli mérlegén tehát jócskán van javítanivaló, s az a nagy kérdés, hogy csütörtökön a németországi Kielben ez sikerül-e. A csapat játékosai és vezetői megegyeznek abban, hogy a kiemelkedő siker, az elődöntőbe jutás a védekezésen és a kapusteljesítményen múlhat. Erre pedig az együttesben adva vannak a specialisták. Különlegesen kiképzett, szenzációs tudású, óriási rutinú, kivételes testfelépítésű klasszisokról van szó, akik a világ bármelyik élcsapatában megállnák a helyüket. Arra is felkészültek, hogy a Kiel villámakcióit megállítsák és megkontrázzák, a rohanó támadókat taktikai szabálytalanságokkal elbizonytalanítsák, valamint sok mozgással zárják le a lövőfolyosókat, megkönnyítve ezzel a kapus helyezkedését.

Nézzük hát, miként vélekedtek a Kiel elleni lehetséges taktikáról a veszprémi védelem légiós oszlopai.

„Meggyőződésem, hogy az első meccsen mutatottnál tudunk agresszívebben is védekezni – mondta a szerb válogatott Ivan Lapcsevics, aki a Kiel ellen támadásban is kulcsembere volt a veszprémieknek. – Bár a német bajnok atletikusan csodálatosan képzett támadói ellen nagyon nehéz védekezni, mert pillanatok alatt képesek a lerohanásra, ráadásul a felállt fallal szemben sem sokat szöszmötölnek. Persze azért nem eshetünk kétségbe, s nem ismerhetünk kegyelmet. Tíz-tizenhárom méterről is azonnal lőnek, s nekünk ezekre a kísérletekre gyakrabban kell kilépnünk. Ekkor viszont a beállósuk játszhat szabadabban, vagyis meg kell osztanunk egymás között a feladatokat. Nem könnyű lecke, de fegyelmezett játékkal megoldható, s erre képesek is lehetünk. Mindannyian tudjuk, hogy mekkora a tét.”

Jevgenyíj Lusnyikov, a veszprémiek csupa szív orosz védekezőspecialistája is bizakodott a szerdai elutazáskor.

„Most duplán igaz, amit edzőnk kitartóan megkövetel tőlünk –

vélekedett –, valóban hatvanperces koncentrációra lesz szükség a sikerhez. A cseréknél is rettentően kell figyelnünk, nehogy létszámhátrányba kerüljünk a visszazárásoknál. Olyan sebességgel kézilabdáznak ugyanis a németek, hogy egy-egy viszonylag gyengébb periódus akár a vesztünket is okozhatja. A hihetetlenül gyorsult játékban sok a hibalehetőség, ezeket kell elkerülnünk, ellenfelünket pedig hibákra kell kényszerítenünk. Ha megint csak egy-két gól lesz a különbség a hajrában, ők is hibázhatnak.”

A csata kulcsjátékosa lehet Dejan Perics, aki Veszprémben káprázatosan védett.

,,Lelkileg is fel kell készülnünk

– A határozott védekezés persze újra létfontosságú lesz, ám el is kell hinnünk, hogy van esélyünk a továbbjutásra. Én érzem, hogy a társaimnak szüksége van rám, és ha ez kölcsönös, akkor sokkal közelebb jutunk ahhoz, hogy egységes csapatjátékkal, fegyelmezett taktikával meglepjük a Kielt.

Legfrissebb hírek

Madridban is sokat érhet Varga Barnabás gólérzékenysége

Európa-konferencialiga
6 perce

NBA: a Thunder ismét első nyugaton, Jokics tripla duplával vezette győzelemre a Denvert

Amerikai sportok
27 perce

Női kézilabda: szerződést hosszabbított az Esztergom balszélsője

Kézilabda
30 perce

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni
50 perce

NHL: Connor McDavid öt ponttal járult hozzá az Edmonton sikeréhez

Amerikai sportok
1 órája

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
1 órája

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
1 órája

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik