Két gólért egy autó

B. B.B. B.
2007.02.27. 23:54
Címkék
Az Aszterasz Tripolisz brazil edzője nem kapkodta el Bárányos Zsolt csapatba építését. Amikor a magyar játékos megérkezett új csapatához, Paulo Campos leültette magával szembe, és elmondta neki, hogy idő kell, amíg beépíti a csapatba.
Így is történt, a brazil edző előbb a lelátóra ültette a technikás középpályást, majd a cserék közé nevezte, a hét végi bajnokin pedig már pályára is küldte – ez utóbbit minden bizonnyal nem bánta meg.Az Aszterasz Tripolisz ugyanis Bárányos Zsolt 80. és 88. percben lőtt góljaival győzte le a Prodeftiki Pireusz együttesét.„A két csatár mögé, amolyan irányítóként küldött pályára a brazil mester, és még mielőtt beálltam volna, odasúgta, azt sem bánja, ha bemutatkozásként gólt lövök – emlékezett vissza Bárányos Zsolt. – A találkozó után csak mosolygott. A többiek is örültek, hiszen fontos volt ez a győzelem, hiszen habár még tizenhárom mérkőzés hátravan a bajnokságból, a feljutást talán már most elkönyvelhetjük.”Az Aszterasz Tripolisznál nagy terveket szövögetnek, az együttes dúskál az anyagiakban. Az edző sem ismeretlen, a már említett brazil Paulo Campos korábban Wanderley Luxemburgo segítőjeként dolgozott a Real Madridnál.„Nagyon érti a szakmát – folytatta Bárányos Zsolt. – Engem is úgy épített be a csapatba, hogy a többiek még véletlenül se sértődjenek meg rám. Nem lesz egyszerű feladat, ha stabilizálni szeretném a helyem a csapatban, a hét végi mérkőzés után viszont talán könnyebb dolgom lesz. A két gól pozitív hatását mindenesetre már most érzem, eddig csak ígérgették, hogy kapok autót, most viszont már itt parkol a garázsomban...”
Legfrissebb hírek

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
27 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
42 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
2 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2 órája