Nép sport...

„Miért változtatna meg egy ember megjelenése mindent egy háromszázmilliós országban?” – tette fel a kérdést Milan Mandarics. – Az amerikaiak már megválasztották a saját sportágaikat és az európai futball nem tartozik közéjük.”

Jól mondja.

1994-ben az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságon az amerikaiak lelkesen tapsolva, kedvenc csapatot választva maguknak kijártak a meccsekre, a hölgyek síkitoztak is rendesen, csak éppen azt kérdezgették egymástól csodálkozva, miért olyan nagy baj az, ha a játékosok módszeresen felrúgják az ellenfelet, amikor a játéknak éppen ez lenne a gyönyörűsége.

Nem véletlen, hogy a vb után sem lett a imádott sportág a labdarúgás, bár tagadhatatlan, hogy éppen a nők és a gyerekek rekordszámban kezdték el rúgni a kerek labdát (is), azonban a foci üzletileg meg sem közelíti az amerikai futball-, a kosárlabda- és a jégkorongbizniszt.

Úgyhogy lehet, hogy Franz Beckenbauer, Pelé és Johann Cruyff után David Beckham is csak reklámfigura lesz Amerikában.

Hozzáteszem: odakint még ez is megéri, és az angol sztár szerepeltetése által kitermelt dollármilliók számolgatása közben senkinek nem bánkódik majd azon, hogy a fociból nem lett nép sport...