Jött, látott – és persze győzött

Jött, látott, győzött...

Ronaldo csupán harminc percet játszott a Milan csapatában, a klubnál máris ódákat zengenek róla. A Real Madridtól érkező, és korábban az Interben is futballozó brazil támadó a Livorno elleni, 2–1-re megnyert hazai mérkőzésen lépett pályára a 63. percben – jelenléte a cataniai tragédia után ismét magához térő olasz labdarúgás újraéledésének szimbólumává vált.

„A legszebb pillanat az, amikor nevet – írta Andrea Schianchi, a La Gazzetta dello Sport publicistája. – Ronaldo nevet: először a kispadon, Cafú mellett ülve, majd a pályán, játék közben. Nevet, a maga gyermeki arckifejezésével, és erre az örömre most, a futball sötét, feszült, rendőrök és biztonsági kapuk által őrzött világában különösen nagy szükség van. Ronaldo nevet, és ezzel megcsillantja egy szebb jövő reményét.”

A fenti idézetből is látszik, az olasz labdarúgás eme nehéz időszakában a résztvevők minden apró jelet, félmosolyt, gesztust megragadnak, hogy kiutat találjanak a súlyos válságból. A harmincesztendős brazil csatár bemutatkozása pedig kiváló alkalmat adott az illuzióikat vesztett olaszoknak arra, hogy némi örömet leljenek a vasárnapi, négy zárt kapuk mögött lejátszott mérkőzéssel lebonyolított gyászfordulóban.

Három helyzetével és néhány jó megmozdulásával a futballista igyekezett vigaszt nyújtani az eredetileg a San Siróból kitiltott, majd bizonytalanságban hagyott, végül részben beengedett Milan-szurkolóknak (csak a bérletesek tekinthették meg a mérkőzést). Teljesítményét a legtekintélyesebb olasz sportnapilap 6.5-ös érdemjeggyel díjazta, pozitív megítélését csupán az árnyalja, hogy Carlo Ancelotti vezetőedző a találkozó után belátta, játékosának „...még sokat kell fejlődnie fizikailag”. A szakember véleményét a meccsről készült felvételek is alátámasztják: a képeken igencsak feszül a piros-fekete mez Ronaldo pocakján.

A brazil sztárt azonban egyelőre kilóinál is jobban zavarja az összeszokottság hiánya: „Még nem igazán értjük a csapattársakkal egymás mozdulatait. Rengeteget kell tanulnom a csapatról, és a csapatnak is rengeteget kell tanulnia rólam.”

Amikor a második félidőben Carlo Ancelotti magához rendelte a melegítő Ronaldót, hogy Ricardo Oliveira helyett pályára küldje, a hazai tábor lelkes ujjongással vette tudomásul a döntést. A közönség ovációja, úgy tűnik, teljesen levette a játékost a lábáról: „Fantasztikus fogadtatásban volt részem a szurkolóktól és a társaktól egyaránt, valóban csodálatos légkör jellemzi ezt a klubot.”

Ronaldo tehát láthatóan otthonra lelt a Milan-családban, a kérdés már csak az, hogy a nagy egymásra találást követően elérkezik-e az az idő, amikor nem a mosolyáért, hanem a góljaiért imádják a brazil sztárt.