„Mi vagyunk az esélyesek!”

– Volt valami új az edzőtáborban?
– Mire gondol? – kérdezett vissza Sándor Tamás.

– Talán már meg sem tudná számolni, hányadik felkészülését csinálja végig, és mennyi edző keze alatt dolgozott már.
– Valóban, nem ez az első alapozásom, remélem, nem is az utolsó. Igen, igaz, sok mindent átéltem már a futballban, de nagy újdonságra most ne számítson. Ilyenkor a fizikai felkészülésen van a hangsúly, sokat dolgozunk, fáradtak vagyunk, különbség talán csak a lábizomfejlesztő gyakorlatokban lehet, igazán nagy meglepetésről nem tudok beszámolni.

– Azért lehet, a Loki-drukkerek nem is ismernek rá saját csapatukra – nyugtassa meg őket: jó lesz a DVSC a tavasszal?
– A változatosság nem rossz dolog, bár igaz, csapatot építeni hosszú idő, és tény: amióta visszajöttem Debrecenbe, az első évet nem számítva most volt a legnagyobb mozgás a keretben. Több korábbi meghatározó játékos elment, sok fiatal mellett egyszerre több légiós is érkezett, magam is kíváncsi vagyok, mire leszünk képesek. Az edzőmeccseken eleinte érződött a munka a lábakban, fáradtak voltunk, ne sajnálja, hogy akkor nem látott minket, de voltak olyan mérkőzéseink is, amelyeken kimondottan jól futballoztunk. Azt megtanultam: az edzőmérkőzéseket a helyükön kell kezelni, nem szabad megijedni, ha ott nem megy annyira, de ne is altasson el, ha ezeken a találkozókon jobban megy a játék.

– Igor Bogdanovics, Böőr Zoltán, Bojan Brnovics, Halmosi Péter – a kívülállók szerint hiányoznak majd a Debrecennek. Mit gondol erről?
– Nézze, jó játékosokról van szó, persze hogy hiányoznak majd, de én is labdarúgó vagyok, nekem játszanom, futballoznom kell, az a feladatom, hogy a pályán harcoljak a bajnoki címért, és nem az, hogy azt vizsgáljam, ki ment el, ki jött ide, vagy éppen ki maradt. Ez a vezetőség dolga, és abba nem szeretnék beleavatkozni.

– Értem én, amit mond, el is fogadható, igazi profi hozzáállás – ám azt gondolom, Sándor Tamásnak igenis van véleménye a Lokival kapcsolatos dolgokról, és arra egy okos vezető odafigyel. Önt, aki a támadójátékot szervezi, alighanem közelről érinti, ha a csatársorból elköszön Igor Bogdanovics vagy Bojan Brnovics.
– Persze hogy érint, és nem mondtam, hogy nincs véleményem, hogyne lenne! De tudom, hogy nem az én dolgom eldönteni, kit igazoljunk, vagy adjunk el. Böőr Zoltánnal éveken át játszottunk együtt, a pályán és azon kívül is ragyogóan megértettük egymást, igazi jó barátom, hogyne fájna, hogy elmegy tőlünk? De ugyanez igaz Halmosi Péterre is, de akit Angliába hívnak, annak ez élete nagy lehetősége, még akkor is, ha én szerettem vele futballozni, így hát szurkolok neki. A csatárok? Amikor Igor Bogdanovics idejött, gyorsan kiderült, hogy fantasztikus labdarúgó. Azt hiszem, látszott, hogy a pályán értettük egymást, szerettem vele játszani. Bojan Brnovics is érzi a kaput, sajnálom, hogy már nincsenek itt. A DVSC most már más csatárokkal képzeli el a jövőt, és remélem, így is bajnokok leszünk. Azért egyet ne feledjünk: az edzőnk, Miroslav Beránek is bajnok akar lenni velünk, nyilván nem azért dönt így vagy úgy, hogy szándékosan ártson a klubnak, ő is győzni szeretne.

– Miközben önök több légióst igazoltak, a nagy rivális MTK külföldiek helyett a fiatalokban bízik, ez a tavasz eldönti, kinek van igaza.
– Az MTK engem arra a Lokira emlékeztet, amellyel a kilencvenes évek közepén feljutottunk az NB II-ből. Dombi Tibor, Madar Csaba, Pető Zoltán, Szatmári Csaba és a többiek: az ifiből már jól ismertük egymást, a körülmények úgy alakultak, hogy egyszerre többen is megkaptuk a nagyok között a lehetőséget, és igyekeztünk élni vele. Az MTK-ban is sok tehetség bizonyítja, lehet rá számítani, nincs ok légióst venni. De arra is emlékszem, mi is, mint minden fiatal, kiszámíthatatlanul játszottunk, a kiugró teljesítményt érthetetlen visszaesés követte. Tudatosan dolgoznak az MTK-nál, látszik, hogy nagyon odafigyelnek az értékeikre, és egyelőre náluk az előny, de azt mondom: továbbra is mi vagyunk az esélyesek a bajnoki címre!