Sloan nem híve az alibinek

I.SZ. I.SZ.I.SZ. I.SZ.
2007.01.29. 01:41
Címkék
Bár a saját csoportját még vezeti a szezont kimagaslóan kezdő Utah Jazz, a Nyugati főcsoportban három jobb gárda is van már nála, és a többiek is egyre inkább felzárkóznak.
A Salt Lake City-i gárda elveszítette novemberi lendületét, a legutóbbi játéknapon a vele ellentétes pályaíven mozgó New Orleans/Oklahoma City Hornetstől kapott ki.A hazai meccseit a 2005-ös Katrina hurrikán miatt még mindig nem New Orleansban játszó együttes a gyenge kezdése után lassan lőtávolba kerül a rájátszást érő helyektől, a Jazz elleni 94–83-as sikere pedig tovább javította esélyeit. Az Utah legyőzése ezúttal nem is került túlságosan nagy erőfeszítésébe, a vendégektől ugyanis hiányzott két kulcsember.Az ukrán Andrij Kirilenko egy nappal korábban, a Denver ellen szenvedett bokasérülést, míg a legjobb pontátlaggal álló Carlos Boozer az első negyedben dőlt ki egy rossz lépést követően.„Hallani sem akarok arról, hogy a sérüléseink miatt szenvedtünk vereséget – mondta dühösen Jerry Sloan, aki 1988 óta a Jazz vezetőedzője. – Csak akkor hivatkozhatnánk erre, ha keményen és elszántan küzdöttünk volna az utolsó percig. Lerohantak minket, fel sem ugrottunk a lepattanóért, úgy tettünk, mintha ezúttal nem is kellett volna a labda a játékhoz. Ha ez a hozzáállás hosszú távon megmarad, nagyon mérges leszek.”
Legfrissebb hírek

Vb 2026: Hollandia–Japán

Foci vb 2026
9 perce

Statisztikák: a németeknél senki sem szerzett többször hét gólt vb-n; a kapitányi korrekord már harmadjára dőlt meg

Foci vb 2026
18 perce

A távolugró Pap Kristóf harmadik, Bánhidi-Farkas Petra ötödik Svédországban

Atlétika
40 perce

Antonelli és Colapinto is büntetést kapott a futam után – változott a Katalán Nagydíj végeredménye

F1
40 perce

Hétnél megálltak a németek, 3.0 a vb-gólátlaga

Foci vb 2026
47 perce

Nem borult a papírforma, hetes lett belőle: Németország kiütötte Curacaót

Foci vb 2026
52 perce

Malennel a csatársorban rohamoz Hollandia a japánok ellen – ismertek a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
54 perce

„Most kicsit üresnek érzem magam” – Antonelli megszorongatta volna Hamiltont

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik