Tőzsér Dániel gólt szerzett

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.01.15. 01:51
Címkék
Megszerezte második találatát a görög élvonalban Tőzsér Dániel. Az AEK Athén vasárnap hazai pályán a OFI Kréta ellen lépett pályára 18 ezer néző előtt, és a 3–1-re megnyert mérkőzésen a kétszeres magyar válogatott játékos lőtte a sárga-feketék első – és egyben egyenlítő – gólját a 31. percben. Ekkor ugyanis már 1–0-ra vezettek a vendégek.
„Egy jobb oldali beadás után röviden szabadítottak fel az OFI védői, és a középre pattanó labdára én érkeztem elsőként: úgy tizenhét méterről sikerült jól eltalálnom a labdát, amely a bal felső sarokba vágódott – elevenítette fel a gólját Tőzsér Dániel. – Habár a gólomig vezetett az ellenfél, folyamatosan mi irányítottunk, a kezünkben volt a meccs, és szerencsére végül meg is szereztük a három pontot. Nagyon örülök a gólomnak, de annak még inkább, hogy a PAOK elleni vereség után talpra álltunk.”

Mint arról beszámoltunk, az ősszel a Bajnokok Ligájában jól szereplő AEK az első tavaszi fordulóban 2–0-s vereséget szenvedett Torghelle Sándor együttesétől, a PAOK Szalonikitől. Azon a meccsen az egész csapatnak, így Tőzsér Dánielnek is rosszul ment a játék, az OFI Kréta ellen viszont már jó teljesítményt nyújtottak a bajnokságban második helyen álló fővárosiak. Tőzsér csapata egyik legjobbja volt: a középpályás kilencven percet töltött a pályán, és gólján kívül remek játékával is kitűnt a mezőnyből.
Legfrissebb hírek

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
19 perce

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
27 perce

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
1 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
1 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
2 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
2 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
2 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik