Az új évben új szemlélet, a sok munka a lényeg

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2007.01.15. 01:51
Címkék
A pohárban az októberi világbajnokság férfi csapatversenyében elért 27. hely volt az utolsó csepp. Mindenki tudta, hogy ennél nincs lejjebb. A kiutat megtalálni, mi több, felkapaszkodni a mélyből nem könnyű.
Első lépésként a megfelelő embert kellett megkeresni. A Magyar Tornaszövetség Karácsony Istvánt nevezte ki a férfiak szakmai igazgatójává, aki a nemzetközi szövetség férfi technikai bizottságának alelnöke és a Testnevelési Egyetem tanszékvezetője.„Régóta benne vagyok a tornasportban, ismerem a bajokat, a feltételeket, ezért eshetett rám a választás – mondta Karácsony István. – Sokkal többet, sokkal hatékonyabban és sokkal eredményesebben kell edzeni, mert csak a munkában hiszek. Minden héten egy közös edzésünk lesz, ahol ellenőrizzük az elvégzett munkát. Fontos, hogy minél több színvonalas versenyre utazzanak el a sportolók, ami persze anyagi áldozatot kíván a szövetségtől, viszont hosszú távon kamatozhat. Emellett évi kilenc-tíz alkalommal Tatán edzőtáborozik majd a keret, többször, mint eddig. A munkát a sportág szeretete miatt ingyen vállaltam, egyelőre a szeptemberi világbajnokságig.”
Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
34 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
54 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája