"Kis szerencsével négy gólt is lőhettem volna”

– Ilyen teljesítmény után nem lehet mással kezdeni: engedje meg, hogy gratuláljak!
– Köszönöm szépen – mondta Farkas Balázs a találkozó után, még mindig izgatottsággal hangjában. – Óriási élmény marad számomra ez a meccs, nagyon boldog vagyok, hogy így alakultak az események.

– Ennél azért lehet határozottabban is fogalmazni: azt is kijelenthetjük, három góljával egyedül verte meg a Hamburgot.
– Hát igen, ez a mérkőzés tényleg jól sikerült. De kis szerencsével négy gólt is lőhettem volna, hiszen akadt még egy ígéretes helyzetem, ám akkor egyik csapattársam elrúgta előlem a labdát. Persze nem elégedetlenkedem, csodálatos érzés, hogy az én három találatommal vertük meg négy egyre a Hamburgot.

– Gondolom, ezzel a teljesítménnyel végképp belopta magát Anatolij Demjanenko szívébe.
– Ezt nehéz megjósolni, de kétségtelen, hogy sokan megveregették a vállam a meccs után, így a vezetőedző is. Érdekes egyébként, hogy nem a megszokott posztomon, támadóként, hanem bal oldali középpályásként küldött pályára a szünetben, de azt hiszem, sikeresen megbirkóztam a szokatlan feladattal. Régebben Nyíregyházán játszottam már ebben a pozícióban, itt, a Dinamónál azonban ez teljesen új szerepkör számomra.

– Miként értékelték a teljesítményét?
– Kijevben a legnagyobb dicséret, ha valakinek azt mondják: „maladec”, ami magyarul annyit tesz, „jó gyerek”. Nekem volt szerencsém ezt a kifejezést néhányszor hallani a meccs után. Ami azonban még ennél is többet jelent számomra, az az ellenfél elismerése.

– Csak nem azt akarja mondani, hogy góljai után a Hamburg játékosai ugrottak a nyakába?
– Nem, erről azért nem volt szó. Sőt az ellenfél egyik védője a végén csúnyán oda is rúgott a lábamra, aztán pedig széttárta a karját, mintegy jelezve, ennyi kijár nekem a mesterhármas után. Arra viszont nagyon is büszke vagyok, hogy Mehdi Mahdavikia – akinek a találkozó során kiosztottam egy „esernyőt”, az egyik gól előtt pedig egy „kötényt” is – miután kiidegeskedte magát, odajött hozzám, és kezét nyújtva gratulált. Stefan Wächter kapus pedig megkérdezte a végén, tényleg két gólt rúgtam-e neki, és mikor mondtam, hogy egygyel kevesebbet számolt, barátságosan oldalba taszajtott.

– A következő felkészülési mérkőzést a Stuttgart csapatával játsszák január tizenhatodikán. Nehéz lesz felülmúlni a szombati teljesítményét, ezután viszont már szinte elvárják öntől a gólokat.
– Célom csakis az, hogy fejlődjek, erősödjek, és ha szerepet kapok, minél jobb formában futballozzak. Egyébként nem könnyű bekerülni a csapatba, hiszen harmincan érkeztünk Dubaiba, egy-egy találkozóra pedig legfeljebb huszonkét játékost nevez az edző. A Hamburg elleni gólok után viszont talán már nem kell aggódnom, hogy kimaradok.

– Először vesz részt a Dinamo Kijev téli edzőtáborában. Hogyan bírja az ukrán gárda híresen kemény tréningjeit?
– Nehezen. Iszonyatos terhelést kapunk, előfordul, hogy egy nap három edzésünk is van, és itt a legkeményebb foglalkozásokra gondoljon, futással, futással és még több futással. A fizikai állóképesség annyira fontos az ukránoknál, hogy Kijevben például egy mérésekre szakosodott cég jött ki a műszereivel, hogy megvizsgálja a játékosok mutatóit. A gyorsasági teszten Oleg Huszevével együtt az enyém volt a legjobb eredmény.

– Ezek szerint nem feküdte meg a gyomrát a karácsonyi bejgli.
– Bár édesanyám nagyon jól főz, a szünetben érdekes módon mégis inkább fogytam, mint híztam. Őszintén szólva a háromhetes pihenő alatt kissé kiengedtem, keveset foglalkoztam a futballal, inkább a cimboráimmal és a barátnőmmel, Ágival töltöttem az időt. Persze azért nem züllöttem el, alkoholt például még soha életemben nem ittam – ezt tanúsíthatják a környezetemben élők –, és cigarettázni sem szoktam.

– Sztárként fogadták itthon?
– Egyáltalán nem, de nem is tartom magam annak. Igaz, meghívtak rendezvényekre, például a nyíregyházi általános iskolám fennállásának huszonötödik évfordulójára és egy kicsi gyerekek számára rendezett focitornára. Sokan kértek tőlem autogramot, közös fotót, ezt azonban elsősorban felelősségként élem meg: nem mindegy, mit látnak tőlem azok, akik felnéznek rám. Én is örültem volna, ha annak idején lett volna valaki Nyíregyházán, akinek a példáját követhettem volna...