Ha elhiszik, sikerülhet

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.01.14. 01:04
Címkék
Azt már a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy pokolian nehéz dolga lesz a Cornexinek a Valcea ellen a női KEK 3. fordulójában. A csapat ugyanis az idény előtt szerződtette a román kézilabda talán legnagyobb alakját, Gheorghe Tadici-ot, és a szövetségi kapitányként is dolgozó mester alaposan bevásárolt – a pénz nem számított az igazolásoknál. A hazai bajnokságban még megszorítani sem tudták az Oltchimet, és a KEK-ben is egyértelmű a román szupercsapat célja: meg akarja nyerni a sorozatot.

A székesfehérváriak hazai pályán mindent megtettek, hogy megnehezítsék ellenfelük dolgát, és egy másodperccel a találkozó befejezése előtt még vezettek is 25–24-re, amikor a mezőny legjobbja, Valentina Ardean Elisei egyenlített. Így az előzetes várakozásnak megfelően a Valcea a visszavágó esélyese, és hogy Romániában is bíznak az együttesben, azt jelzi, hogy a helyi sporttelevízió élőben közvetíti a mérkőzést. Emiatt viszont meg kellett változtatni az időpontot, szombat helyett vasárnap délelőtt, magyar idő szerint tíz órakor lépnek pályára a csapatok.

„Mindenképpen bravúr, hogy ilyen nagy csatára kényszerítettük az esélyesebb Valceát, ezért elégedett vagyok az első mérkőzéssel, csak az utolsó másodpercben kapott gól boszszant, hiszen a közelmúltban a Hypo ellen így kaptunk ki – mondta Vura József, a fehérváriak szakvezetője. – A visszavágón sem mi vagyunk az esélyesek, de szeretnénk nagy csatára kényszeríteni ellenfelünket. S talán ezúttal mi lövünk az utolsó másodpercben sorsdöntő gólt.”

Az első meccsen négy találatot jegyző Tápai Szabina bízik a bravúrban.

„A továbbjutáshoz jobb játékra lesz szükségünk, és ami nagyon fontos, el is kell hinnie a csapatnak, hogy sikerülhet” – mondta a fehérvári szurkolók egyik kedvence.
Legfrissebb hírek

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
18 perce

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
27 perce

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
1 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
1 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
2 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
2 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
2 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik