Lemondott, mégis marad

M. Cs.M. Cs.
2007.01.10. 02:55
Címkék
A Lami-Véd-Körmend elvesztette legutóbbi két hazai találkozóját, erre pedig nem nagyon akadt példa a közelmúltban. A vasárnapi, Atomerőmű ellen 68–64-re elbukott találkozót követően Sabáli Balázs, az élvonal legfiatalabb edzője – június 17-én csupán 30 esztendős lesz – felajánlotta lemondását, amelyet a klub ügyvezetője, Fodor Sándor nem fogadott el. Ugyanezen a véleményen volt Patonay Imre, a körmendiek szakmai igazgatója, valamint az egyesület tulajdonosi köre is.

Hétfő este a vezetők játékosértekezletet hívtak össze, amelyen megjelent az összes érintett, és kifejtette véleményét a csapat szereplésével kapcsolatban.

„A játékosok is egyemberként kiálltak Balázs mellett, s a több mint kétórás beszélgetés utolsó része már arra kereste a választ, miként lendülhetne át a csapat a holtponton. Ez, remélem, már e hét végén, a Hódmezővásárhely ellen is érezteti hatását” – mondta Fodor Sándor.

„Nagyon nehéz döntés volt. Nem a két vereség miatt, hanem sok apró összetevő nyomán jutottam arra az elhatározásra, hogy felajánlom a lemondásomat, hátha mással eredményesebb lehet a csapat. Csak azért maradok a helyemen, mert a játékosok és a vezetők is egyértelműen kiálltak mellettem” – indokolt Sabáli Balázs.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfi kosárlabda-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
8 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
47 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
58 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
2 órája