Számháború a büdzséről

CH. G. A.CH. G. A.
2007.01.06. 01:28
Címkék
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kezdeményezésére pénteken „helyzettisztázó megbeszélést” tartottak, melyen a MOB és a tizenkét, olimpiai sportágakat tömörítő szakszövetség vezetői mellett jelen volt Lányi András, a Területfejlesztési és Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkárságának főosz-tályvezetője, Bakonyi Tibor és Berényi János. A megbeszélés célja: hogy kiderítsék, „mennyi pénz is áll az élsport rendelkezésére” 2007-ben. A MOB-elnök érzelemtől átfűtött szavakkal idézte fel, hogy a 2002-es kormányprogram konkrét célként tűzte ki: az akkori 0.2 százalékról a költségvetés 1 százalékára kell emelni a sportcélokra fordított összegek nagyságát, ezzel felzárkózva az uniós országok – nem átlagához, alsó harmadához. A program 2006-ra vélte elérhetőnek az egyszázalékos szintet, ami számokban kifejezve legalább 75 milliárd forintot jelentene. Ezzel szemben a keserű tény: jelenleg is csupán a büdzsé 0.2 százaléka megy sportcélokra (tömegsportra, létesítmények fenntartására, élsportra, satöbbi…), 20-22 milliárd értékben...Schmitt rámutatott: legalább 2.3 milliárd költségvetési forintra lenne szüksége idén a magyar élsportnak, ezzel szemben az állam mindössze 1.5 milliárdot ad.Lányi András ezzel szemben közölte: a versenysport támogatására ugyan csak 1.956 millárd forint áll a költségvetésben, csakhogy ezt megfejeli félmilliárd forint az „olimpiai felkészülés támogatására”, ami összesen 2.456 milliárd. A szakállamtitkárság december 21-én tett egy javaslatot az összeg felosztására, ezzel a köztestületek nem értettek egyet. A pénteki eszmecsere során Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke nehezményezte, hogy a Formula–1-es futamra betervezett 3.564 milliárd költségvetési forint a sport szakállamtitkárság büdzséjét terheli, Fehér Tamás, a súlyemelők elnöke pedig döbbenten konstatálta, hogy a Magyar Sportok Háza hitelből épült fel, amelynek törlesztésére 2007-ben 307.7 millió forint megy el.Abban mindenki megegyezett, hogy közösen kell keresni többletforrásokat, továbbá ki kell harcolni az idén megszüntetett 200 millió forintos keret visszaállítását.
Legfrissebb hírek

Háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
10 perce

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
11 perce

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
12 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
28 perce

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
43 perce

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
48 perce

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
50 perce

Könnyedén nyert az Esztergom, egy lépésre a negyedik hely bebiztosításától a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik