Ismét Carlos Souza nyerte az első szakaszt

Vágólapra másolva!
2007.01.06. 17:30
Az autósoknál Carlos Sousa, a motorkerékpárosoknál Ruben Faria végzett az élen a 29. Dakar-rali első szakaszán. A portugál főváros, Lisszabon és Portimao kikötővárosa közötti 464 km-es szakaszon a magyarok kivétel nélkül célba értek. A négykerekűeknél Szalay Balázs volt a leggyorsabb 35 perc hátránnyal, a motorosoknál Kátai Péter 25:23 percet "kapott" a nap legjobbjától. Kis Sándornak (Nissan) szétcsúszott a hátsó féltengelye, egy órát veszített, de a hibát kijavították.
Carlos Souza hazai pályán megint megmutatta
Carlos Souza hazai pályán megint megmutatta
Carlos Souza hazai pályán megint megmutatta
Carlos Souza hazai pályán megint megmutatta

A SZAKASZ EREDMÉNYEI

A Volkswagenen aratták le a babérokat a Dakar-rali nyitónapján, közülük is a portugál Carlos Souza vitte el a pálmát. Érdekesség, hogy a hazai versenyző tavaly is megnyerte az első szakaszt.

A 40 éves Carlos Souza eddigi legjobb összetettbeli eredménye a 2003-as negyedik hely a sivatagi versenyen.

Az első öt helyen a német márka Touaregjei zártak, a második helyet a tavalyi összetett "ezüstérmes" Giniel de Villiers szerezte meg, megelőzve Carlos Sainzot, Ari Vatanent és az ameriakai Mark Millert.

A címvédő Luc Alphand (Mitsubishi) majdnem 11 perccel volt lassabb Souzánál a 117 kilométeres gyorsaságin, és ezzel 17. lett.

A négy gyári Pajero-pilóta közül a motorosok között 2004-ben a versenyt megnyerő nani Roma teljesítette a legrövidebb idő alatt a penzumot, s ez a 7. helyhez volt elegendő. Mögötte Stephane Peterhansel ért be, míg a tizedik Hirosi Maszuoka lett.

Megérdemel néhány szót a francia Guerlain Chicherit is, aki hatodik lett, de megnyerhette volna a szakaszt, ha nem veszít tíz percet azzal, hogy segített az elektromos problémákkal küszködő csapattársának, Jutta Kleinschmidtnek. A Dakar 2001-es győztese majdnem fél órát "hagyott ott" a szakasz közepén.

Kis Sándort mindjárt az első napon utolérte a balszerencse, de inkább most, mint majd a sivatagban
Kis Sándort mindjárt az első napon utolérte a balszerencse, de inkább most, mint majd a sivatagban

Szalay Balázs jól vezette az Opel Antarát, 35 perces hátránnyal az 56. helyen ért célba. Palik László (Nissan Pickup) másfél perccel volt lassabb, ő 60. lett.

A Bowlerrel versenyző Kristóf Péter – 43:19 perccel lemaradva a győztestől – a 72. helyen zárt.

Kis Sándornak mindjárt az első napon komoly problémái voltak, a Nissanjának a hátsó féltengelye ugyanis kimozdult a helyéről a szelektív szakaszon, így az idehaza az év autóversenyzőjének megválasztott pilóta több mint másfél óra hátránnyal ért be a szakasz céljába.

Helyszíni tudósítónk, Tóth Anita első jelentése szerint Szalay Balázsnak is műszaki gondjai támadtak a gyorsasági szakasz befejezése után, de a folytatás az ő esetében sem kérdéses.

A motorosoknál Kátai Péter a 68., Dési János a 114., Hermann Henrik a 188. helyen fejezte be az első szelektív szakaszt. A címvédő Marc Coma 13., a tavalyi második Cyril Despres tizedik lett.

A kamionosoknál a holland Jan de Rooy kormányozta Ginaf ért célba elsőként, a címvédő orosz Vlagyimir Csagin (Kamaz) harmadik lett. A magyarok közül Szobi Balázs ért be elsőként 38 perces hátránnyal, Darázsi Zsolt 49, Szaller Zoltán 53 perccel volt lassabb De Rooynál. ----
1. Sousa portugál Volkswagen 1:20:38
2. De Villiers dél-afrikai Volkswagen 1:23:09 + 2:31 perc
3. Sainz spanyol Volkswagen 1:23:16 + 2:38
4. Vatanen finn Volkswagen 1:23:16 + 2:38
5. Miller amerikai Volkswagen 1:24:34 + 3:56
6. Chicherit francia BMW 1:25:30 + 4:52
7. Roma spanyol Mitsubishi 1:25:31 + 4:53
8. Peterhansel francia Mitsubishi 1:25:55 + 5:17
9. El-Attijah katari BMW 1:26:38 + 6:00
10. Maszuoka japán Mitsubishi 1:27:54 + 7:16
11. Müller francia Buggy 1:28:22 + 7:44
12. Lavieille francia Nissan 1:28:49 + 8:11
13. Gordon amerikai Hummer 1:29:22 + 8:44
14. Sperrer osztrák Buggy 1:29:49 + 9:11
15. Vigouroux francia Chevrolet 1:31:15 + 10:37
16. Holowczyc lengyel Nissan 1:31:26 + 10:48
17. Alphand francia Mitsubishi 1:31:29 + 10:51
18. Schlesser francia Schles-Ford-Raid 1:31:40 + 11:02
19. Smakov orosz Buggy 1:31:51 + 11:13
20. Rousselot francia Nissan 1:32:19 + 11:41
…56. Szalay Balázs magyar Opel 1:55:41 + 35:03
…60. Palik László magyar Nissan 1:57:13 + 36:35
…71. Kristóf Péter magyar Bowler 2:03:57 + 43:19
…128. Kis Sándor magyar Nissan 2:57:35 + 1:36:57 óra
----
1. Faria portugál Yamaha 1:22:07 óra
2. Rodrigues portugál Yamaha 1:22:23 + 16 mp
3. Esteve Pujol spanyol KTM 1:27:07 + 5:00 perc
4. Casteu francia KTM 1:27:14 + 5:07
5. Bethys francia Honda 1:27:17 + 5:10
6. Street amerikai PAI 1:27:26 + 5:19
7. Blais amerikai KTM 1:27:40 + 5:33
8. Ullevalseter norvég KTM 1:28:23 + 6:16
9. Planet francia KTM 1:28:38 + 6:31
10. Despres francia KTM 1:29:33 + 7:26
11. Verhoeven holland KTM 1:29:35 + 7:28
12. Fretigne francia Yamaha 1:29:47 + 7:40
13. Coma spanyol KTM 1:29:49 + 7:42
14. Duclos francia KTM 1:30:27 + 8:20
15. Knuiman holland Honda 1:30:42 + 8:35
16. Symons dél-afrikai KTM 1:31:55 + 9:48
17. Van Pelt holland Honda 1:32:47 + 10:40
18. Marchini francia Yamaha 1:33:00 + 10:53
19. Frostad norvég Yamaha 1:33:06 + 10:59
20. Sala olasz KTM 1:33:49 + 11:42
…68. Kátai Péter magyar KTM 1:47:30 + 25:23
…114. Dési János magyar KTM 1:59:11 + 37:04
…188. Hermann Henrik magyar KTM 2:45:06 + 1:22:59 óra
----
1. De Rooy holland Ginaf 1:40:00
2. Stacey holland MAN 1:40:20 + 20 mp
3. Csagin orosz Kamaz 1:40:46 + 46
4. Jacquot francia MAN 1:42:39 + 2:39 perc
5. Van Ginkel holland Ginaf 1:45:31 + 5:31
6. Vila Roca spanyol Mercedes 1:51:10 + 11:10
7. Vliet holland DAF 1:51:58 + 11:58
8. Resetnyikov orosz Kamaz 1:53:27 + 13:27
9. Macik cseh LIAZ 1:54:23 + 14:23
10. De Azevedo brazil Tatra 1:55:33 + 15:33
20. Szobi Balázs magyar MAN 2:17:54 + 37:54
32. Darázsi Zsolt magyar MAN 2:29:07 + 49:07
39. Szaller Zoltán magyar MAN 2:33:05 + 53:05
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik