Csötönyi Sándor visszatérne

CH. G. A.CH. G. A.
2006.12.14. 00:33
Címkék
Szombaton a Hilton Budapest WestEnd Hotel konferenciatermében rendezik a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlését, amelyet az emel ki a protokollesemények sorából, hogy új tago(ka)t választanak a MOB irányítótestületébe. Még augusztusban történt, hogy Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke, az Európai Amatőr Ökölvívó-szövetség (EABA) első alelnöke lemondott az elnökségben betöltött pozíciójáról. Arra az időre esett Schmitt Pál elnök és Gyárfás Tamás alelnök politikai felhangokkal is fűszerezett viszálya, amelyben Csötönyi a békítő szerepét próbálta meg eljátszani, ám egy idő után elege lett az áldatlan állapotokból, és bedobta a törülközőt.Azóta többé-kevésbé helyreállt a magyar olimpiai mozgalom egysége, s talán ezért is olvashatjuk Csötönyi nevét azok között, akik pályáznak a megüresedett helyre. A lista ugyanis a következő: Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke, Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, Fábián László olimpiai bajnok öttusázó, MOB-tag, Fehér Tamás, a Magyar Súlyemelő-szövetség elnöke és Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.Adódik a kérdés: miért térne vissza az elnökségbe az onnan négy hónapja távozó Csötönyi?„Hetek óta kapom a telefonokat, e-mail és faxüzeneteket, amelyekben kapacitálnak, méressem meg magam. Megannyi MOB-elnökségi tag is hívott, de még civilektől, közéleti szereplőktől is kapok telefonokat. Az üzenetek közös nevezője: visszavárnak, szerintük nekem ott a helyem. Végül a múlt hét végén döntöttem, megpróbálom a visszatérést” – magyarázta az ökölvívó-szövetség első embere.Bármennyire is meglepő, Csötönyi – akit 2004-ben az Év sportvezetőjének választottak meg – szókimondó természete miatt hiányzik a testületből, ha nem is konfliktuskereső, de a problémás szituációkat el nem kerülő habitusa kedveltette meg őt kollégáival.„Sohasem voltam álalkalmazkodó, sportágunk s általában a sport érdekeiért mindig kiálltam. Talán még emlékeznek rá, én voltam az, aki Gyurcsány Ferenc akkori sportminisztert lemondásra szólítottam fel, amiért a magyar sportba befolyó állami pénz csaknem felét egy Formula–1-es autóversenyző támogatására akarta fordítani.”Valamelyest megkönnyítheti a szavazó tagság döntését egy – információnk szerint – beterjesztendő alapszabály-módosítás. Ha a javaslatot elfogadják, akkor az Olimpiai Bajnokok Klubjának mindenkori elnöke tagja lenne a MOB elnökségének, s ez esetben 19 fősre bővülne a grémium.
Legfrissebb hírek

Háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
11 perce

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
12 perce

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
13 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
29 perce

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
44 perce

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
48 perce

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
51 perce

Könnyedén nyert az Esztergom, egy lépésre a negyedik hely bebiztosításától a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik