A gyertya lángját féltve őrizték a gyászolók…

Harangzúgás, dobpergés, vastaps – a Nemzet búcsúja ezzel véget ér.

A menet elindul, hat gyönyörű fekete ló vontatja az ágyútalpat, amelyen Puskás Ferenc piros-fehér-zöld lobogóba öltöztetett koporsója nyugszik. Ezrek kísérik utolsó útjára Öcsi bácsit – az út abból a stadionból indul, amely a nevét viseli, amelyben megannyi örömöt szerzett egy országnak. A gyászolók mécseseket, fáklyákat gyújtanak, előbb az Istvánmezei út, aztán a Dózsa György út borul az emlékezés fényébe. Ferencvárosi és újpesti, kispesti és angyalföldi, diósgyőri és nyíregyházi futballista lépked egymás mellett, de nem ám szótlanul: az Aranycsapat kapitányáról beszélnek, azokról az utánozhatatlan gólokról, amelyeket percekkel korábban a Puskás-stadion kivetítőjén láttak. Hála az égnek, hogy csak utánozhatatlanok, és nem megismételhetetlenek: éppen az imént ismételték. Az a londoni csel és gól, szegény Billy Wright…

Enyhe szél fúj, a gyertya lángját mindenki féltve őrzi, eszébe jut az embernek: Bözsi néni óvhatta így szeretett férjét az elmúlt hat esztendőben. Egyre többen csatlakoznak a menethez, egy mécses mindenkinek jut. Szép lassan a Hősök terére ér a több ezer megemlékező, pontban hatkor felcsendül Erkel Ferenc Bánk bánjának egy részlete. Majd dr. Szabó Tamás tábori püspök áldása hangzik el, és mielőtt az út folytatódna, a Hősök terén díszsortűz búcsúztatja Öcsi bácsit, a dandártábornokot: négy ágyúlövés töri meg a gyász csendjét. Évtizedekkel ezelőtt hangzatos sikerek kísérték Puskás Ferenc útját, a szurkolók nem győzték kapkodni fejüket a szebbnél szebb megoldások láttán, december 9-re a néma főhajtás maradt.

A hat gyönyörű ló a halk vezényszóra megindul, hogy az Andrássy úton és a Bajcsy-Zsilinszky úton át a Szent István-bazilikáig vigye Öcsi bácsi földi maradványait.