Búcsúzott a spanyol szövetség elnöke is

2006.12.09. 16:52
Címkék
Beszédet mondott Puskás Ferenc ravatala előtt Angel Maria Villar Llona, a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöke, aki Lennart Johansson, az európai szövetség (UEFA) első emberének nevében is beszélt A Nemzet búcsúja című gyászünnepélyen.
Czagány Balázs
Czagány Balázs

„Szeretném kifejezésre juttatni azt az óriási szomorúságot, melyet ma az európai labdarúgás nagy családja egy emberként érez” – mondta Villar Llona.

„Puskás Ferenc úgy fog megmaradni Európa kollektív emlékezetében, mint a XX. század hőseinek egyike. Puskás hatalmas egyéniség volt, aki egyesíteni tudta az európaiakat egy olyan korban, melyben Európa még megosztott volt. 1952-től 1962-ig, Helsinkitől Amsterdamig minden európai stadion gyepét érintette a Kispest legnagyobb középpályásának mágikus erejű bal lába.”

„Spanyolként szeretném külön megköszönni Ferencnek mindazt, amit országunk labdarúgásának adott. Csodálatos nagykövete volt ő a nagyszerű magyar nemzetnek, és méltó helye lesz az európai emlékezet panteonjában a többi magyar nagyság, Petőfi, Liszt és Bartók mellett.”

„Isten veled Ferenc és köszönet mindenért.” – búcsúzott végül a sportvezető.

Angel Maria Villar Llona beszéde után dal formájában elhangzott a Miatyánk című keresztény ima, amelyet a Biblia szerint Jézus Krisztus tanított meg az őt követőknek.

Ezt követően Szöllősi Zoltán költő Puskás Ferenc ravatalánál című versét mondta el Csurka László.
Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
6 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
28 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
37 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája