Marco Büchel öt százada

ORLAY ZOLTÁNORLAY ZOLTÁN
2006.11.26. 01:05
Címkék
A kanadai Lake Louisban rendezék meg az alpesi sízők első idei lesiklóversenyét, amelyet a liechtensteini Marco Büchel nyert meg.
Manuel Osborne-Paradis: parádés
Manuel Osborne-Paradis: parádés
Manuel Osborne-Paradis: parádés
Manuel Osborne-Paradis: parádés
Manuel Osborne-Paradis: parádés
Manuel Osborne-Paradis: parádés

A nap hőse kitüntető címet mégsem ő érdemelte ki, hanem a hazaiak 22 éves versenyzője, Manuel Osborne-Paradis, aki négyes rajtszámmal indulva 1:50.77 perc alatt száguldott végig a három kilométeres pályán, megadva a nap alapidejét. Hiába jöttek sorra a nagy nevek, senki sem tudott jobbat menni, mint a korábban mindöszsze egy 12. hellyel büszkélkedő kanadai. Eleinte csak az olasz Peter Fill és az osztrák Hans Grugger tudta megközelíteni Paradis idejét. Több klasszisnak, így az olimpiai bajnok francia Antoine Deneriaz-nak vagy a nagyot hibázó amerikai Bode Millernek ez sem sikerült, ahogyan Hermann Maiernek sem, aki hatodikként haladt át a célvonalon.

A menők közül ekkor már csak hárman voltak fent: a tavalyi második Büchel, a 2002-es olimpiai bajnok osztrák Fritz Strobl, valamint a szakági Vk címvédője, az osztrák Michael Walchofer. Elsőként Büchel jött, és a pálya fölső szakaszán szerzett fél másodperces előnyéből öt századot (!) meg tudott őrizni a célig. Strobl már nem ment ilyen jól, több mint egy másodperces hátránnyal 19. lett. Walchofer szintén jelentős előnyt szerzett a pálya felső részén, ami viszont a célig teljesen elolvadt, végül csak tizedik lett. A 35 éves Büchel ezzel harmadik Vk-győzelmét szerezte meg, lesiklásban a másodikat. A meglepetésre harmadik helyen befutó Fill tavalyi, Aarében szerzett bronzérmét ismételte meg.

A hölgyek Aspenben adtak egymásnak randevút. Az óriásműlesikló-verseny első fordulójában mindjárt kiesett a szám világbajnoka, a svéd Anja Pärson, csakúgy, mint az amerikai Lindsay Kildow és az osztrák Marlies Schild. A győzelmet a 21 esztendős Kathrin Zettel szerezte meg, miután az első kör gyztesére, a finn Tanja Poutiainenre hat tizedmásodpercet vert a második menetben. Ez volt a junior világbajnok első Vk-sikere.

VILÁGKUPA-VERSENY,
LAKE LOUISE

Férfiak. Lesiklás: 1. Marco Büchel (liechtensteini) 1:50.72, 2. Osborne-Paradis (kanadai) 1:50.77, 3. Fill (olasz) 1:50.86, …6. Maier (osztrák) 1:51.38, … 10. Walchofer (osztrák) 1:51.74, …19. Strobl (osztrák) 1:52.00, …29. Miller (amerikai) 1:52.48, …31. Raich (osztrák) 1:52.57
A Vk élmezőnye: 1. Raich és Büchel 100-100 pont, 3. Larsson (svéd) és Osborne-Paradis 80-80

ILÁGKUPA-VERSENY, ASPEN
Nők. Óriás-műlesiklás: 1. Kathrin Zettel (osztrák) 2:16.10, 2. Poutiainen (finn) 2:16-38, 3. Kirchgasser (osztrák) 2:16.68.
A Vk élmezőnye: 1. Zettel 160 pont, 2. Hosp (osztrák) 130, 3. Poutiainen 98
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
5 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
5 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
6 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
6 órája