Ki fizet kinek?

CS. P.CS. P.
2006.11.25. 02:53
Címkék
Nem is olyan régen horvát vezetőedzője, Ivan Katalinic kétes körülmények között történő távozása miatt került a középpontba az NB II Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros, és most ismét zavaros dolgok zajlanak a klub háza táján.
Információink szerint van játékos, aki megunta a fizetésre várakozást, és jelentkezett a tulajdonosnál, hogy felmondaná szerződését. Csakhogy Héger Józsefet, a csapat tulajdonosát idézve: „...az egyoldalú szerződésbontásnak pénzügyi vonzata van” .„A tulajdonos közölte, hogy ha ki akarok lépni a szerződésből, akkor fizessek – emlékezett a napokban történtekre Fernando Pérez, a gárda argentin-olasz kettős állampolgárságú játékosa. – De kérdem én: ugyan miből? Két hónapja nem kaptam pénzt az egyesülettől, így pénteken az albérletemből is ki kellett költöznöm. Most valahonnan összekapargatok majd annyit, hogy hazautazzak valahogy Argentínába, aztán fél évig nem futballozom, a nyárig ugyanis a Dunaújvároshoz köt a szerződés.”

Természetesen Héger Józsefnek is megvan a maga verziója a nyáron érkező légiós történetéről.
„Fernando Pérez megkapta minden juttatását, és ezt papírokkal, dokumentumokkal, átvételi elismervényekkel tudom bizonyítani – mondta a tulajdonos. – Most elengedtem szabadságra, hogy hazatérhessen, de a kimenő leteltével várom vissza. Hogy kértem-e tőle pénzt? Nem kértem, de annyit leszögeznék, hogy az egyoldalú szerződésbontásnak pénzügyi vonzata van.”

Ghéczy Gergely a héten ugyancsak szerződést bontott a klubbal. A kérdésre, hogy van-e párhuzam Fernando Pérez és az ő esete között, a védő így válaszolt: „Már nem tartozom a Dunaújvároshoz, így az én esetemhez nem szeretnék semmit hozzáfűzni.”
Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
9 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
34 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
49 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája