Liverpool: pirruszi győzelem

F. Z.F. Z.
2006.11.24. 01:04
Címkék
A csoportelsőség, s nem a továbbjutás volt a tétje a Liverpool–PSV találkozónak, hiszen a játéknapot megelőzően már az angolok és a hollandok is biztosították helyüket a nyolcaddöntőben.

A meccset Steven Gerrard és Peter Crouch góljával 2–0-ra a „vörösök” nyerték, de nem tudtak maradéktalanul örülni a győzelemnek, mert három játékosuk is hordágyon hagyta el az Anfield Road gyepét. A legrosszabbul a chilei Mark González járt, a szélsőnek a 35. percben beszakadt a combizma, és előreláthatólag egy hónapig harcképtelen lesz.

A spanyol Xabi Alonso sem játszhatott sokáig, a középpályást a PSV magyar válogatottjával, a mostani Bajnokok Ligája-sorozat csoportmeccsein először játéklehetőséget kapó és kezdőként 68 percig pályán lévő Fehér Csabával a 21. percben történt ütközése után kellett lecserélni izomhúzódás miatt. Az angol Jermaine Pennantnek tizenegy perccel a lefújás előtt ért véget a találkozó, mivel egy rúgást követően nem tudta folytatni a játékot.

„Ma a hordágyat cipelő személyzet legalább annyit futott, mint Gerrard… – viccelődött kínjában Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere. – Örülök a győzelemnek és a jó játéknak, de elkeserítő, hogy egy meccsen három játékosom is megsérült. Gerrard kezdi utolérni önmagát, azt hiszem, ma megint bizonyította, hogy világklasszis” – mondta a spanyol szakember.

Ami a csoportot illeti, a Liverpool már biztosan az első helyen végez, így akár B-csapatát is elküldheti Isztambulba a Galatasaray elleni utolsó mérkőzésre, mint ahogyan az is bizonyos, hogy a PSV végez a második helyen.

Az „alsóházban” is tiszta a kép: a francia Girondins Bordeaux a harmadik helyével a második számú sorozatban, az UEFA-kupában folytathatja, míg a török Galatasaray a kvartett utolsó helyén zárja a csoportkört.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
26 perce

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
48 perce

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
50 perce

Diário As: 1.2 millió dollárt ajánlott fel a szövetség dolgozóinak a vb-győztes csapat egyik tagja

Foci vb 2026
52 perce

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
1 órája

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2 órája

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
2 órája