Egyszerre két állás a tét

2006.11.03. 00:48
Címkék
Győzelemmel kezdte az idényt a New York Knicks, ám még távol áll a megújulástól. Az előző szezont 59 vereséggel és 23 győzelemmel záró gárda a nyáron megvált Larry Brown edzőtől, és James Dolan tulajdonos Isiah Thomast ültette le a kispadra. Ultimátumot adott az elnöki tisztséget 2003 decembere óta betöltő egykori klasszisnak: ha nem következik be számottevő változás, mindkét posztjától elbúcsúzhat.Csapata az első találkozóján az utolsó negyedben 19 pontos előnyt adott le a Memphis ellen, de a hosszabbításban háromszor öt perc után végül is behúzta az első sikert. A 118–117-es idegenbeli diadal értékét azonban csökkenti, hogy az ellenfélnél nem játszott a világbajnok Pau Gasol, aki a Japánban megrendezett vb elődöntőjében a lábát törte.„Megmutattuk, hogy tudunk küzdeni – mondta Isiah Thomas. – A negyedik negyedben mutatott játékunk miatt nem kell szégyenkeznünk, a Grizzlies elsöprő volt. Ám ezután talpra álltunk, ezért elégedett voltam a csapattal. Szép játékot senki se várjon, idegenben csak csúnyán lehet nyerni.”Nehéz elképzelni, hogy a kosárlabda-társadalomban mindenki Thomasnak szurkol, ő ugyanis az NBA történetének egyik legellentmondásosabb alakja: az 1984-es rájátszásban 94 másodperc alatt 16 pontot dobott, az 1988-as döntőben egy negyedben szerzett 25 pontja pedig finálécsúcs – játékos-pályafutását azonban beárnyékolta, hogy folyamatosan fúrták egymást Michael Jordannel.Eredmények a 15. oldalon
Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
6 perce

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
17 perce

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
26 perce

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
1 órája

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
1 órája

Testnevelési Egyetem: elindult a regisztráció a 9. Netrisk Sport és Innováció Konferenciára

Úszás
1 órája

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
1 órája

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
1 órája