„Azt hallották, szögre akasztom a korcsolyát”

– Kampányszerűen játsszák a meccseket, egy hét alatt akár ötöt is, hogyan lehet ezt bírni?
– A vezetők az idény előtt mindenkinek elmondták, mire számítson – avat be Sándor Szilárd. – Tudtuk, mire vállalkozunk: felnőttek, sportemberek vagyunk, bírnunk kell a megterhelést, ez a dolgunk. Még akkor is, ha jelenleg éppen kisebb hullámvölgyben vagyunk.

– A többfrontos helytállás a magyar és a román bajnokságban, illetve a kupákban való szereplés vett ki ennyit a gárdából?
– Igen, emiatt kicsit elfáradtunk. Szerencsére most két hónapnyi lazább, nyugodtabb időszak következik, amely alatt ismét rendezhetjük a sorainkat. A csapat jó, nincs ezzel gond. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, mit várnak tőlünk, és hogy mennyire vagyunk a csúcsformánktól.

– Önben például van még tartalék?
– Van, de most sem állok rosszul. Jó sorban játszom, jól megértjük egymást, a kapusunk is remek, az edző is, szóval nem panaszkodom. Egyébként sem lehet egy csapatban mind a húsz játékos egyszerre a topon, akadnak hullámvölgyek. A vezetőség is tudja ezt, senki nem kongatja a vészharangot.

– A három héttel ezelőtti Román Kupa-győzelem, azért, gondolom, elégedettséggel töltött el mindenkit…
– Hogyne, a városon belül megvolt a kellő ünneplés is. Nagyon köszönjük mindenkinek, hogy buzdított minket, azoknak is, akik akár csak a győzelem utáni éjszakán megnyomták az autójuk dudáját a tiszteletünkre. Nekik, értük is játsszunk.

– A kora őszi DHL-kupa után vitte el a Csíkszereda a Ferencvárosból. Az Újpest ellen még zöld-fehérben szerzett három gólja volt az ajánlólevél?
– Azt mondják a csapatnál, hogy az sokat számított. Érdekes, hogy már egy évvel korábban is gondoltak rám, szerettek volna igazolni, ám akkor azt hallották valahonnan, hogy szögre akarom akasztani a korcsolyát, és befejezem. Amikor aztán szeptember elején találkoztunk, mondhatni, pillanatok alatt megegyeztünk.

– Szokatlan lehet önnek a dunaújvárosi és ferencvárosi létbizonytalanság után a csíki klub stabil anyagi háttere…
– Inkább örömtelinek mondanám, mint szokatlannak. Itt végre minden feltétel adva van, nyugodtak a körülmények, csak a játékkal kell foglalkozni. Ha be is csúszik egy-egy roszszabb időszak, ez hosszú távon mindenképp pozitívan hat az egész csapatra.

– Mik a célok az együttesnél?
– A magyar bajnokságban egyelőre a tisztes helytállás a cél. Az első négyben, úgy érezzük, ott a helyünk, a rájátszásban pedig már a formaidőzítés, a szerencse is sokat számít, bármi megtörténhet. Romániában egyértelműen a bajnoki döntőbe kell jutnunk, hiszen jobb a játékosállományunk, mint a riválisok legtöbbjének.

– Néhány éve kikerült a magyar válogatottból. Most, hogy újra jó gárdában, szem előtt játszik, nem gondol rá, hogy ismét helye lenne a nemzeti csapatban?
– Dehogynem. Néha eszembe jut, hogy jó lenne megint ott lenni a válogatottban. Egyelőre azonban nem hívtak…

– Játszik még valaha magyarországi csapatban?
– Ezt bízzuk a sorsra. Egyelőre remekül érzem magam Csíkszeredában, de nem tudhatjuk, mit hoz a jövő.