Fölényesen nyert a Stuttgart

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2006.10.30. 01:52
Címkék
A Bundesliga vasárnapi játéknapja két fölényes győzelmet hozott: az Arminia Bielefeld az Aachent ütötte ki, a Stuttgart pedig a Schalkét szórta meg. Ez utóbbi mérkőzés érdekessége volt, hogy a korábban éppen Stuttgartban játszó, ott manapság kifejezetten nem kedvelt Kevin Kuranyi jelenleg a Schalkét erősíti.

A csatár az 59. percben lépett pályára, ám ekkor már nem kellett a stuttgarti tábor haragjától tartania, tekintve, hogy a hazaiak hangulatát inkább a Sami Khedira duplájával megszerzett 2–0-s vezetés határozta meg.

A hátralévő időben is inkább a vendéglátóknak akadt okuk az örömre, a 76. percben ugyanis Serdar Tasci is betalált. Armin Veh együttese tehát győzött, és már nyolc mérkőzés óta veretlen.

NS-szakértő: Szélesi Zoltánt dicsérik

„A Hertha elleni győzelem után beszéltem Petrik Sanderrel, a Cottbus edzőjével, aki elárulta nekem, hogy nagyon elégedett volt Szélesi Zoltán teljesítményével. Bízom benne, hogy a hátvédnek ezek után sikerül állandósítania helyét a kezdőben. A Cottbus sikereinek titka egyébként az, hogy a gárdát két fiatal és lelkes tréner irányítja, akik – már csak koruknál fogva is – képesek tűzbe hozni a fiúkat és kihozni belőlük a maximumot.”

Miriuta László, a Cottbus korábbi játékosa

BUNDESLIGA, 9. FORDULÓ
Stuttgart–Schalke 3–0, G: Khedira (32., 46.), Tasci (76.)
Bielefeld–Aachen 5–1, G: Kamper (10., 67.), Kucera (18.), Wichniarek (49.), Eigler (85.), ill. Plasshenrich (46.)

Szavazás

Melyik csapat nyeri a német bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Kolumbia–Ghána 0–0

Foci vb 2026
18 perce

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
37 perce

Csak behúzta a továbbjutást Argentína, ötgólos meccsen

Foci vb 2026
39 perce

A futballtörténeti csoda végül elmaradt: Argentína hosszabbításban ejtette ki a Zöld-foki-szigeteket

Foci vb 2026
51 perce

James Rodríguez és Luis Díaz is rohamoz a kolumbiaiaknál – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

Hihetetlen, de hosszabbítás jön!

Foci vb 2026
1 órája

Egyenlített a Zöld-foki-szigetek, de ki is bírja?

Foci vb 2026
1 órája

Mégsem változik a Mexikó–Anglia nyolcaddöntő időpontja

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik