Farkas Balázs nevét skandálták a kijeviek

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2006.10.22. 01:26
Címkék
A mese tovább folytatódik: Farkas Balázs, a Dinamo Kijev 18 éves játékosa az ukrán sztárcsapat szombati, Sztal elleni 3–1-re megnyert bajnokiján harminc perc játéklehetőséget kapott. Úgy tűnik, a Nyíregyháza korábbi csatárának ennyi elég is volt a bizonyításra.„Ne haragudjon, de hadd kezdjem rögtön a közepén – hadarta a telefonba a még mindig az események hatása alatt álló futballista. – Amikor pályára küldött az edző, éppen mi jöttünk szabadrúgással, és a kipattanót első labdaérintésemből rögtön kapura küldtem, a labda azonban sajnos az oldalhálóban kötött ki. Képzelje el, ha berúgtam volna! Azt hiszem, még most is csak szaladnának utánam. Ja, a lényeget még nem is mondtam: a harmadik találat előtt én adtam a passzt Klébernek. A jobbösszekötő helyén kiugrattak, átvettem a labdát, aztán betettem középre a brazilnak, aki körülbelül tizenöt méterről a jobb sarokba lőtt.”Természetesen kíváncsiak voltunk arra is, miként fogadták az újoncot a csapattársak, a szurkolók, és legfőképpen arra, hogy mit szólt teljesítményéhez Anatolij Demjanenko vezetőedző.„Csodálatos érzés volt, amikor az oldalvonal mellett vártam a cserét, és a mögöttem ülő szurkolók elkezdték a nevemet skandálni. A meccs után kimentünk pacsizni a lelátóhoz, és mindenki az én mezemet akarta, de én nem adtam – az az édesapámat illeti! Az öltözőben aztán mindenki gratulált, a csapattársak, az edző, de még az elnök is külön bejött megdicsérni. Persze utána rögtön telefonáltam a szüleimnek és a barátnőmnek, hogy elmeséljem nekik a történteket. Egy dolog azonban nagyon bánt: az a nyavalyás oldalháló.”
Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
1 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
1 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
1 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
2 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
2 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
2 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
2 órája