Vanek úr döntő találata

CH. G. A.CH. G. A.
Vágólapra másolva!
2006.10.08. 01:50
Címkék
Az esélyesek között emlegetett Buffalo Sabres eddig hibátlan: a bajnok Carolina után a Montreal Canadienst is legyőzte, szintén a szétlövésben, 5–4-re.
A Szablyások két gólját a szétlövésben az orosz Makszim Afinogenov és egy osztrák (!) ifjonc, a 22 éves Thomas Vanek ütötte. Utóbbi két gólpasszal is jeleskedett. Öt perccel a vége előtt még a Canadiens vezetett 4–2-re, ám előbb Daniel Briere szépített, majd 15 másodperccel a befejezés előtt – ekkor a hazai kapus helyett is mezőnyjátékos volt már a jégen – Afinogenov bekotorta a hoszszabbítást jelentő gólt, a shootoutban pedig csak a házigazdák voltak eredményesek…Miamiban a Florida Panthers úgy verte meg 8–3-ra a Zdeno Charával megerősített Boston Bruinst, hogy Todd Bertuzzi, a liga csonttörő fenegyereke egy gólt és három gólpasszt jegyzett, s ezzel új egyéni csúcsot ért el. Alex Auld kapus 34 lövést fogott. Egy 40 éves úr, bizonyos Joe Nieuwendyk, korát meghazudtolva, kétszer is a hálóba talált. Ő amúgy az 1987–1988-as szezonban az év újoncaként elhódította a Calder-trófeát, egy évre rá pedig csapatával a Stanley-kupát. Tíz évvel később a Dallas Stars, 2002-ben a New Jersey Devils csapatával is kupagyőztes lett, 1999-ben pedig a playoff legjobbja. 2002-ben Salt Lake City-ben a kanadai válogatottal olimpiai bajnokságot nyert. Martin Brodeur, a közelmúlt egyik legjobb kapusa ismét lehúzta a rolót, miközben csapata, a New Jersey Devils 4–0-ra verte meg a Carolina Hurricanes-t. Ez volt Brodeur karrierjének 81. shutoutja, egyben 447. győzelme, amivel feljött az örökranglista harmadik helyére, Patrick Roy (551) és Ed Belfour (457) mögé, a néhai Terry Sawchuk (szintén 447) mellé. Csakhogy míg Sawchuknak 21, Roynak 19, Belfournak 17 idényre volt szüksége, addig Brodeur még csak a 13. szezonját játssza… NHL, ALAPSZAKASZ, 3. JÁTÉKNAP

Carolina Hurricanes–New Jersey Devils 0–4 (0–3, 0–1, 0–0). G: Parise 2, Langenbrunner, Elias.

Columbus Blue Jackets– Vancouver Canucks 2–3 (1–0, 1–0, 0–2, 0–1) – h. u. G: Hartigan, Vyborny, ill. Morrison, D. Sedin 2.

Florida Panthers– Boston Bruins 8–3 (3–1, 1–1, 4–1). G: Bertuzzi, Van Ryn, Kolník, Nieuwendyk 2, Horton, Gratton, O. Jokinen, ill. Sturm, G. Murray, W. Primeau.

Buffalo Sabres–Montreal Canadiens 5–4 (0–1, 1–2, 3–1, 1–0) – büntetőkkel. G: Novotny, Pominville, Briere, Afinogenov 2, ill. Ryder, Higgins, Koivu 2.

Anaheim Mighty Ducks–Los Angeles Kings 4–3 (0–0, 2–2, 2–1). G: Perry, McDonald, Getzlaf, Kunitz, ill. Kopitar 2, Visnovsky
Legfrissebb hírek

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
5 perce

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
7 perce

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
34 perce

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
40 perce

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még hibátlan a Csákvár is – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem volt győztese Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
1 órája

A hajrában jöttek a gólok, egy pontot elvitt a Mezőkövesd Tiszakécskéről

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik