Tíz perc futball a fellegekben

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.10.07. 00:38
Címkék
Szenzációs napja volt Filkor Attilának csütörtökön, együtt utazhatott Bergamóba az Inter felnőttcsapatával, sőt Roberto Mancini vezetőedző a hajrában pályára is küldte az Atalanta elleni, a közelmúltban elhunyt Giacinto Facchetti emlékének ajánlott, a televízió által is közvetített találkozón. Csak az érzékeltetés kedvéért: a tizennyolc éves magyar középpályás együtt futballozhatott Luis Figóval, Álvaro Recobával és Nicolás Burdissóval. Igaz, az Inter 3–2-es vereséget szenvedett a házigazdáktól, ám számunkra nem ez a lényeg…„Kora délután találkoztunk a felnőttkeret tagjaival, és busszal indultunk Bergamóba – mondta érdeklődésünkre lelkesen a magyar futballista. – Mi, fiatalok igencsak csendben ültünk egész úton. A többiek persze viccelődtek, ugratták egymást, jó volt a hangulat. Később, amikor megálltunk ebédelni, már mi is bekapcsolódtunk a társalgásba. Luis Figo például odajött hozzám, olaszul kérdezgetett, honnan jöttem, és amikor mondtam, hogy Budapestről, mosolygott, mennyire szép város és milyen csinosak a lányok.”A bergamói öltözőben aztán Roberto Mancini kihirdette a kezdőt. Filkor kispados lett.„Míg a kezdőcsapat melegített, mi, a fiatalok Figóval és Julio Césarral cicázgattunk. A kezdő játékos Zlatan Ibrahimovic nem nagyon készült a meccsre, csak álldogált egykedvűen. Nagyon laza srác, hatalmas figura” – jellemezte az egyik legnagyobb ászt a magyar fiú.Aztán elkezdődött a meccs, Esteban Cambiasso korai sérülése után Luis Figo már az első félidőben bement, majd a második félidőben a fiatalokat is beküldte Roberto Mancini, Attilára a 84. percben került sor. „Kicsit izgultam, amikor kifutottam a pályára, de aztán fantasztikusan éreztem magam, hihetetlen élmény volt, még mindig a hatása alatt vagyok – lelkendezett a magyar labdarúgó. – Mivel a bíró hosszabbított, összesen tíz-tizenkét percet töltöttem a pályán. Volt egy-két jó passzom, és néhány cselem is sikerült. A meccs után Roberto Mancinivel váltottam néhány szót, majd Szinisa Mihajlovics is megveregette a vállam. A többiek is gratuláltak.”
Legfrissebb hírek

„Nem változtatnék semmin” – a 25 évesen visszavonult irányító, Lakatos Rita története

Képes Sport
1 perce

Korábbi szlovák válogatott labdarúgót igazolt a KFC Komárom

Minden más foci
3 perce

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
36 perce

Darts: hatalmas siker, újra lesz magyar játékos a PDC-világbajnokságon

Egyéb egyéni
42 perce

Az edzőváltás is kellett a stílusosan futballozó újonc Nyíregyháza bennmaradásához

Labdarúgó NB I
43 perce

Négy magyarral kezdődött el a budapesti cselgáncs-vb ötödik napja

Egyéb egyéni
44 perce

Klub-vb: bemutatkozó meccsén máris csapata vezére volt Jorginho

Klub-vb
59 perce

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik