Mali sztárt igazolt a Real

Kertész ÁdámKertész Ádám
2006.08.21. 02:07
Címkék
Fabio Capello, a Real Madrid edzője szorgalmazta, hogy a vezetőség szerződtesse Mahamadou Diarrát. Miután a sajtó is közzétette az olasz tréner kérését, az érintettől érkezett is a visszajelzés. A Lyon védekező középpályása nyíltan kijelentette, élete álma válna valóra, ha Madridban játszhatna. Nos, az álom immár valóság, miután szombat éjjel aláírták a hivatalos papírokat.Igaz, közben kétszer is majdnem meghiúsult a mali játékos átigazolása. Először a Real 20 millió eurós ajánlata (a Lyon 35 millióra taksálta Diarrát), másodszor pedig a játékos fizetési igényei miatt akadtak meg a tárgyalások. A 25 éves futballista kevésnek tartotta az egy idényre ajánlott 2.8 millió eurós fizetést, és négyet (1 milliárd forint!) akart, amit el is ért, igaz, a prémiumokkal keresheti meg ezt az összeget. A vételárat illetően is kompromisszum született, Diarra 26 millió euróért (7 milliárd forint) vált klubot.Nagy probléma, hogy továbbra sincs megbízható irányítója a Realnak, ezért probálkoznak Kaká megszerzésével.Az mindenképpen jól jön a madridiaknak, hogy a két milánói csapat, az Internazionale és a Milan is kitartóan érdeklődik Ronaldo iránt. A brazil csatár térdműtéte után még mindig egyedi edzésekkel készül. A két olasz klub egymás fölé licitálva küzd Ronaldóért, sőt az Inter edzője, Roberto Mancini annyira szeretné megszerezni a kétszeres világbajnokot, hogy Adrianót is odaadná érte, plusz még 15 millió eurót.A Milannak is kell a 31 éves csatár, de a Real Kakát kérné cserébe – igaz, még némi pénzt is küldene Ronaldóval –, ám a Milan semmi pénzért sem hajlandó megválni a játékmesterétől. Így lehet, hogy az Inter ajánlata lesz a befutó, mivel a „Fenomén” mindenképpen vissza akar térni Olaszországba.A királyi gárda szerda este mutatkozik be a hazai szurkolók előtt, a Juhász Rolanddal felálló belga Anderlecht elleni meccsen minden bizonnyal Mahamadou Diarra is pályára lép.
Legfrissebb hírek

Menzies 170-es kiszállóval ejtette ki Humphriest a World Matchplayről

Egyéb egyéni
2 órája

Joan Carrillo értékelte a spanyol vb-győzelmet; az ETO FC a Kl-ben folytatja az európai kupaszereplését

E-újság
3 órája

Fieszta, tánc és viccelődések – csaknem kétmillióan ünnepelték a vb-győztes spanyolokat Madridban

Foci vb 2026
3 órája

A hét elgyötört törpe – S. Tóth János jegyzete

Foci vb 2026
3 órája

Fekete, fehér, igen, nem – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Keddi sportműsor: az ETO FC a Konferencialiga selejtezőjében játszik

Minden más foci
3 órája

Bekerült az ETO Kl-meccskeretébe a még be sem jelentett új csatár

Európa-konferencialiga
3 órája

Románia: pont és gól nélkül kezdték az idényt a székelyföldi csapatok

Minden más foci
3 órája