Holyfield újra a csúcsra tör

CH. G. A.CH. G. A.
2006.08.21. 02:07
Címkék
Evander Holyfield – aki októberben már a 44. születésnapját ünnepli – fejébe vette, hogy ötödször is a nehézsúly világbajnoka lesz, ráadásul ezúttal „undisputed”, azaz vitathatatlan, tehát valamennyi szövetség által elismert bajnok. Ehhez szombat hajnalban, a dallasi American Airlines Centerben megtette az első lépést, amikor a második menetben technikai K. O.-val verte meg amerikai honfitársát, Jeremy Batest.
Ismét a világ legjobbja akar lenni
Ismét a világ legjobbja akar lenni
Ismét a világ legjobbja akar lenni
Ismét a világ legjobbja akar lenni
Ismét a világ legjobbja akar lenni
Ismét a világ legjobbja akar lenni

Az egykori nagy bajnok, aki fénykorában James „Buster” Douglast, Riddick Bowe-t, Michael Moorert, John Ruizt, Larry Holmest, George Foremant és Mike Tysont is megverte, Lennox Lewisszal pedig döntetlent bokszolt, az 1984-es Los Angeles-i olimpián félnehézsúlyban úgy lett bronzérmes, hogy az elődöntőben kiütötte az új-zélandi Kevin Barryt. Igen ám, csakhogy a végzetes bombáról kisütötték, hogy állj után ért célba, s ezért Holyfieldet leléptették.

Azóta 22 profi év alatt 39 győzelem, 8 vereség, 2 döntetlen a veterán mérlege, de úgy, hogy 21 hónap után most először lépett szorítóba – egy 32 éves biztosítási ügynök ellen. A Bates elleni összecsapását megelőzően utolsó három meccsét elveszítette, s úgy tűnt, vége a karrierjének. De csak úgy tűnt… A gránitból faragott, s ezúttal is tökéletes fizikai állapotban lévő bajnokot nem szabad leírni. Most már a világbajnoki cím megszerzése a célja, s legközelebb Erdei Zsolt klubtársával, az universumos Sinan Samil Sammal csap össze. Ha siker koronázza próbálkozását, Foreman után – aki 45 évesen lett újból világbajnok – a súlycsoport második legöregebb világelsője lenne.

Bates most 20 000 dollárt kapott, annyit, amennyit fél év alatt sem ügynökösködhet össze. Holyfield gázsija mintegy háromnegyedmillió dollár volt.
Legfrissebb hírek

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 perce

Véglegesítették Callum Stylesék edzőjét

Angol labdarúgás
15 perce

Nyolc frém után döntetlen Murphy és Higgins elődöntője a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
16 perce

Nincs veszélyben a komáromiak következő idényre érvényes licence

Minden más foci
38 perce

Közös fotóalbumunk a XX. századból: a Fortepan sporttémájú fotói – KS-ajánló

Képes Sport
54 perce

A magyar hokiválogatott szövetségi kapitánya szerint jó irányba tart a csapat

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

Egyéb egyéni
1 órája

Ilyen hangulatban csak Sallaiék edzhetnek: 40 ezer szurkoló látogatott ki hozzájuk – videók

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik