Megegyeztek, lesz bajnokság

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2006.08.18. 01:43
Címkék
Megszületett az egyezség a május 29-én a kosárlabda-szövetség (MKOSZ) elnökének megválasztott Németh László, illetve a férfibajnokság A-csoportjában szereplő együttesek képviselői között. Vélhetően október 14-én így elkezdődhet a nemzeti bajnokság.
Jöhetnek a látványos zsákolások
Jöhetnek a látványos zsákolások
Jöhetnek a látványos zsákolások
Jöhetnek a látványos zsákolások
Jöhetnek a látványos zsákolások
Jöhetnek a látványos zsákolások
Nagyon óvatosan kell fogalmazni a május 29-i, az elnökválasztást követően határozatképtelenné vált közgyűlés óta a magyar kosárlabdát érintő bármiféle megbeszéléssel kapcsolatban. Utólag kiderülhet ugyanis, hogy ami elhangzott, az el sem hangzott, ami aláírásra került, azt nem is írták alá.

Elnökségi ülésnek összehívott találkozót az ügyész baráti megbeszéléssé degradált, a ligaülésről azt mondták, nem is az, csupán beszélgetés. A nagy többségnek fogalma sincs, törvényes-e egyáltalán bármi, ami az utóbbi időben a szakágban történt. A megválasztott elnök sportterrorizmusról beszél, a május 29-i közgyűlés
– igazából az elnevezése is vitás, mivel az alapszabály szerint küldöttgyűlésen kellett volna lenniük a résztvevőknek a Dózsa György úton – eredményeit alapszabály-ellenességre hivatkozva támadta meg az, aki készítette. Nem csoda, hogy a bíróság felfüggesztette a változások bejegyzését.

Miközben két hét múlva a válogatottak Eb-selejtezőn lépnek pályára, alig akad valami a sportágban, amit mindenki legitimnek tekint. Nem véletlenül hangsúlyozta az érintetteket Székesfehérvárra invitáló Nagy Gábor, hogy a meghívót az Albacomp képviselőjeként küldte ki. Talán a csütörtök volt az utolsó nap, amikor még egyezségre juthattak a csapatok vezetői, ha nem akarták, hogy elmaradjon az idei bajnokság.

A lényeg: a férfi A-csoportos együttesek képviselői, Németh László elnök, valamint Bodrogváry Iván főtitkár először ültek le ugyanahhoz az asztalhoz. Személyeskedésektől egyáltalán nem mentes tanácskozás után az érdekeltek kompromisszumot kötöttek, amelynek lényege, hogy rendben elindul a küzdelem a férfibajnokság A-csoportjában. Ám a szervezést a ligától az MKOSZ később felálló versenyirodája veszi át – alkalmazva az ezzel foglalkozó szakembereket – a korábban elfogadott versenykiírás tartalmi előírásaival. Németh László pedig személyi, szervezési és gazdasági garanciát ígért arra, hogy ez rendben megtörténik. Azt is írásba foglalták, hogy a most aláírt nyilatkozat ellen senki sem él semmiféle jogorvoslattal.

Bajnokság tehát lesz. Már „csak” a törvényességet kell helyreállítani.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
1 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
1 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
1 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
2 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik