Sáfár Szabolcs pontot mentett az Austriának

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2006.08.10. 01:26
Címkék
A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe jutott csapatok (immár magyar együttes nélkül) Európa-szerte kemény csatákat vívtak az elmúlt két napon. Már egy-két nagycsapat is beszállt a küzdelmekbe, s pályára lépett néhány honfitársunk is.
Sáfár Szabolcs ilyen bravúrokat mutatott be Bécsben a Benfica ellen
Sáfár Szabolcs ilyen bravúrokat mutatott be Bécsben a Benfica ellen
Sáfár Szabolcs ilyen bravúrokat mutatott be Bécsben a Benfica ellen
Sáfár Szabolcs ilyen bravúrokat mutatott be Bécsben a Benfica ellen
Sáfár Szabolcs ilyen bravúrokat mutatott be Bécsben a Benfica ellen
Sáfár Szabolcs ilyen bravúrokat mutatott be Bécsben a Benfica ellen

Sáfár Szabolcs gárdája, az Austria már kedden lejátszotta mérkőzését, a Benfica elleni hazai 1–1-es eredmény azonban nem túl reménykeltő a visszavágót illetően. „A reális erőviszonyokat figyelembe véve bravúrnak számított volna a győzelmünk – értékelt a magyar kapus. – A portugálok így viszont jelentős lépéselőnybe kerültek, hiszen idegenben gólt rúgtak, és a második öszszecsapáson ők lesznek a házigazdák.”

Nem ismeretlen számunkra a légiósunk által vázolt szituáció, emlékezzünk csak a hazai BL-selejtezőjén szintén 1–1-re végző Debrecen esetére. Hogy az Austria csapata ne jusson a magyar bajnok sorsára, ahhoz szinte csodára volna szükség. Vagy arra, hogy Sáfár Szabolcs megismételje, felülmúlja keddi kiváló teljesítményét.

„Úgy érzem, a bekapott gólról nem tehettem, hiszen Nuno Gomes teljesen szabadon érkezett középen, és a Paulo Jorge-tól kapott, kicsit mögé érkező beadást a védőktől nem zavartatva a kapuba sarkalta – emlékezett Sáfár Szabolcs. – A második félidőben Petit veszélyes szabadrúgását kellett hárítanom, de a legnehezebb feladatom akkor adódott, amikor a mérkőzés vége felé Nuno Gomes egy az egyben vezette rám a labdát, végül azonban sikerült leszednem a lábáról.”

A másik keddi találkozón az idei kiírás első nagyágyúja is bemutatkozott, s ezt vehetjük akár szó szerint is, hiszen az „ágyúsok”-nak becézett Arsenal lépett pályára a Dinamo Zagreb otthonában. Habár a találkozó előtt Arséne Wenger menedzser szerényen a túlélést, vagyis a továbbjutási remények életben tartását tűzte ki célul még formálódó csapata elé, a túlélés olyannyira jól sikerült, hogy a 3–0-s idegenbeli diadal után a londoni együttes gyakorlatilag fél lábbal már a BL főtáblájára lépett.
Szerdán játszott a Debrecent búcsúztató Rabotnicski, és számunkra különösen fájdalmas, hogy a magyarokat simán elintéző macedón csapat a Lille gárdájától súlyos, 3–0-ás vereséget szenvedett Franciaországban.

Bodnár László kezdőként lépett pályára a Salzburgban, amely 1–0-ra megverte a Valenciát, és végigjátszotta a mérkőzést, a tudósítások szerint átlagos formában. Tőzsér Dániel ugyanakkor csak a kispadon ült a Hearts ellen győztes AEK Athén skóciai meccsén.

BL-SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ,
1. MÉRKŐZÉSEK
CSZKA Moszkva (orosz)–Ruzomberok (szlovák) 3–0

(Olic 58., 65., Vagner Love 83.)

Dinamo Kijev (ukrán)–Fenerbahce (török) 3–1

(Rincon 1., 67., Juszuf 83. ill. Marco Aurelio 48.)

Lille (francia)–Rabotnicski (macedón) 3–0
(Jovanovszki 60. – öngól, Fauvergue 71., Bastos 80. – tizenegyesből)

Sahtar Doneck (ukrán)–Legia Warszawa (lengyel) 1–0
(Matuzalem 40. – tizenegyesből)

Galatasaray (török)–Mladá Boleslav (cseh) 5–2
(Sz. Ilics 7. – tizenegyesből, Turan 43., 60., Hakan Sükür 49., Sariolu 90., ill. Brezinsky 81., Kulic 82.)

Levszki Szófia (bolgár)–Chievo (olasz) 2–0
(Domovcsinszki 8., C. Bardon 86. – tizenegyesből)

Liberec (cseh)–Szpartak Moszkva (orosz) 0–0

FC Köbenhavn (dán)–Ajax (holland) 1–2
(Hangeland 45., ill. Huntelaar 38., 84.)

Hamburg (német)–Osasuna (spanyol) 0–0

Standard Liege (belga)–Steaua Bucuresti (román) 2–2
(Rapaic 16., 51., ill. Paraschiv 8., Marin 78.)

AC Milan (olasz)–Crvena zvezda (szerb) 1–0
(F. Inzaghi 22.)

Salzburg (osztrák)–Valencia (spanyol) 1–0
(Pitak 73.)

Hearts (skót)–AEK Athén (görög) 1–2
(Mikoliunas 62., ill. Kapetanosz 89., Berra 90. – öngól)

A Liverpool (angol)–Maccabi Haifa (izraeli) 2-1
(Bellamy 33., González 88. ill. Bokoli 29.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik