Tallinnban tesztelnek

M. Cs.M. Cs.
2006.08.04. 00:37
Címkék
Két hete Tatán tréningezik az Oroszország, Csehország és Belgium elleni, augusztus végén kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre készülő férfiválogatott.
A hét végén Meszlényi Róbert szövetségi kapitány élesben is lemérheti, hol tart együttese a jelentős erőpróbák előtt. Tallinnban erős alakulatok várják a magyarokat. A hozzánk hasonlóan a spanyolországi kontinenstorna részvételi jogáért ősszel harcba szálló ukrán, izraeli és észt – péntektől vasárnapig ebben a sorrendben – nemzeti gárdák lesznek a mieink ellenfelei.„Nem mi vagyunk az esélyesek, de erőfelmérőnek tökéletesen megfelelő lesz a baltikumi túra” – mondta Meszlényi Róbert, aki annyit még megjegyzett, nem foglalkoznak a szövetséget sújtó deficittel, oda utaznak, ahová az anyagi lehetőségek engedik. Nem tartott a kerettel a sérült zalaegerszegi irányító, Simon László és Fodor Gergely. „Pihentetni kell a meghúzódott combizmomat, más beavatkozás szerencsére nem szükséges. Kedden folytatom a közös munkát a kerettel”– tájékoztatott állapotáról a Körmendre hazatérő bedobó. Amennyien hiányoznak, ugyanannyian csatlakoztak is az együtteshez. Ott ül a Koppenhágán át Tallinnba tartó repülőgép fedélzetén a hátsérüléséből felépülő Németh István és a junior Eb után némi pihenőhöz jutó Hendlein Roland. Szendrei József kedden, Gulyás Róbert előreláthatólag augusztus 14-én csatlakozik a csapathoz.Miközben a legjobb játékosok a válogatottra összpontosítanak, klubjaikban is zajlik az élet. Ülésezett a liga versenybizottsága, és az A-csoportos klubok közül a Debrecent, a Kaposvárt és a Körmendet hiánypótlásra kötelezte. A B-csoportra csak 19 csapat jelentkezett szabályosan, így a MEAFC-ot felkérték az indulásra. Az évad itt szeptember 21-én, az A-csoportban október 14-én indul. A tallinni gép utasai: Fodor Márton, Simon Balázs (irányítók), Ferencz Csaba, Molnár András, Németh István (hátvédek), Hendlein Roland, Horváth Ákos, Kámán Tamás (bedobók), Horváth Zoltán, Lóránt Péter (erőcsatárok), Báder Márton, Bencze Zoltán (centerek)
Legfrissebb hírek

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
5 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
20 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
35 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
46 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
9 órája