Finn győzelem

2006.08.03. 00:43
Címkék
A műugróversenyek második napján megszületett a finn csapat első érme. Joona Puhakka, az egy méter címvédője a selejtezőben meggyőzően mutatkozott be, hiszen az első helyen jutott tovább, akárcsak az elődöntőből. Két évvel ezelőtt Madridban ígéretet tett arra, hogy legközelebb megszerzi az aranyérmet, és íme, betartotta a fogadalmát. Nem is úgy nézett ki, hogy sétagalopp lesz számára a verseny, az utolsó előtti sorozatban vette csak át a vezetést, négy versenyző (az ukrán Ilja Kvasa, az olasz Christopher Sacchin és az orosz Alekszandr Dobroszkok) között nagyon szoros volt a verseny. A legnehezebb, így a legnagyobb pontszámot érő ugrás azonban Puhakkáé volt: nem hibázott, és végül biztosan győzött. A számban egyedüli magyarként Hajnal András indult, de nem jutott be az elődöntőbe. Rá majd a toronyugrásnál kell figyelni.
Legfrissebb hírek

Statisztikák: a németeknél senki sem szerzett többször hét gólt vb-n; a kapitányi korrekord már harmadjára dőlt meg

Foci vb 2026
3 perce

A távolugró Pap Kristóf harmadik, Bánhidi-Farkas Petra ötödik Svédországban

Atlétika
24 perce

Antonelli és Colapinto is büntetést kapott a futam után – változott a Katalán Nagydíj végeredménye

F1
25 perce

Hétnél megálltak a németek, 3.0 a vb-gólátlaga

Foci vb 2026
31 perce

Nem borult a papírforma, hetes lett belőle: Németország kiütötte Curacaót

Foci vb 2026
37 perce

Malennel a csatársorban rohamoz Hollandia a japánok ellen – ismertek a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
38 perce

„Most kicsit üresnek érzem magam” – Antonelli megszorongatta volna Hamiltont

F1
56 perce

Izgalmas mérkőzésen győzte le a női röplabda-válogatott Horvátországot

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik