Leszakadt az ég Budapesten

Nyilvánvalóan helyes volt a szervezőbizottság azon döntése, hogy a délelőtti előfutamokat ingyenessé teszi. Legalább kétszer annyi néző érkezett reggel a Széchy Tamás Uszodába, mint egy nappal korábban. Végre hangerőben és létszámban is egyértelművé vált a hazai fölény. Hétfőn a legnagyobb zajt a német rajongók keltették, akik síppal, dobbal felszerelkezve buzdították fiaikat és lányaikat. Nem is eredménytelenül, hiszen a gyorsváltójuk világcsúcsot repesztett. Néhány magyar szurkoló – érthető módon – úgy döntött, ez így nem tartható, és keddre egész komoly dobfelszereléssel fészkelte be magát a lelátó közepére, jelentősen javítva a kevésbé érdekes előfutamok hangulatát.

Az első versenyszám alatt még pihenhettek a dobverők, 100 méter női gyorson nagyjából annyi esélyünk volt felvenni a versenyt Európa élmezőnyével, mint a hasonló távú síkfutásban, így mindenki csendben konstatálta, hogy Szél Friderika, Mutina Ágnes, Miskovicz Zsuzsanna és Dara Eszter is – elmaradva legjobbjuktól – a vert mezőnyben végzett.

Mindenki gyorsan túltette magát a száz gyorson, hiszen következett az egyik sikerszámunk, a 200 méter vegyes, az indulók között Cseh Lászlóval, Kerékjártó Tamással, Nagy Péterrel és Batházi Istvánnal. Felrúgva a kronológiai sorrendet, kezdjük a szám legnagyobb esélyesével, Cseh Lászlóval, aki feledtetve hétfői megingását, másfél testhosszal nyerte meg a futamát – a legerősebbet –, és egyedüliként 2 perc alatti idővel masírozott az elődöntőbe. Peregtek is a magyar dobok, de előtte volt búsulni valónk is. Mégpedig azért, mert Nagy Péter bődületes egyéni csúcsot úszott. Majd két másodpercet faragott az egyéni legjobbján, és az ötödik legjobb időt érte el az előfutamban. Hogy miért bánkódtunk? Mert kiesett. Bizony, a szabály ugyanis úgy szól: egy nemzetből csak két úszó kerülhet be az elődöntőbe – akkor is, ha övék a legjobb öt időből három...

És Cseh Laci mögött nem Nagy lett a második magyar, hanem Kerékjártó Tamás. „Karika” pontosan két századdal előzte meg.
Következett a száz mell és a közönségkedvenc Kovács Ágnes. Őt nem lehet megunni, mindig kedves, mindig mosolygós, mindig gyönyörű és újra igen gyorsan úszik. Harmadik idővel ment tovább, a közönség és nyilván a saját maga legnagyobb örömére.

Délutánra megérkeztek a felhők, és ritkán látható zivatar áztatta a környéket, ami miatt két futamot törölni kellett. Négy döntőt így is megrendeztek, de érmeket csak az 50 méter pillangó dobogósai kaptak, a többi eredményhirdetést elmosta az eső. Nem vehette át aranyérmét a 100 méter hát győztese, Arkagyij Vjacsanyin, és Cseh László sem: az orosz a monszunszerű felhőszakadás, a magyar pedig a döntőben elért hatodik helye miatt. Sokkal jobban ment Csehnek 200 vegyesen az elődöntőben, magabiztosan jutott a fináléba, csakúgy, mint a délelőtt éppencsak továbbjutó Kerékjártó Tamás. A Karika becenévre hallgató úszó időeredménye figyelemre méltó, 2:01.40.

Száz mellen voltunk még érdekeltek a döntőben, Bodor Richárd az egyes pályáról próbált meglepetést okozni. Nagyon jól kezdett, 70 méterig együtt haladt az élbollyal, a végére azonban kissé visszaesett, egészen a hetedik helyig. „Úgy éreztem, elég pihent vagyok ahhoz, hogy nekirontsak az első ötvennek – mondta Bodor a döntő után. – Az egyes pályán muszáj is erősen kezdeni, ha lemarad valaki, a hullámok miatt nincs esélye fölzárkózni. Eredetileg a döntőbe jutás volt a célom és ezt elértem.”

Amikor Kovács Ágnes a 100 mell elődöntője után kikászálódott a vízből, már látni lehetett a vihar előjeleit. A negyedik idővel döntőbe jutó Ági azért még futtában elmondta: „Fantasztikus! Öt éve, a fukuokai világbajnokság óta nem úsztam ilyen időt. De most rohanok, mert ennek a fele se tréfa.” S valóban, az iménti mondat elhangzása nagyjából egybeesett Cseh László célba érésével és a vihar kitörésével.

A hivatalos időmérő, az Omega utóbb közölte: szerdán délelőtt valószínűleg nem tudja nyilvánosan mérni az időt, oly mértékben károsodott a berendezés. Az időméréssel persze nem lesz gond, ám a kivetítőn várhatóan nem lesznek láthatóak az eredmények. ---- V ---- M