Vízilabdában az ETO győzött

A felhőszakadás után bánatosan szárítkozó, mintegy kétezer főnyi szurkoló, tétova játékvezető (Bede Ferenc) és egy élvonalbeli mérkőzés megrendezésére normál körülmények között alkalmatlan stadion (DAC-pálya) – Győr, szombat, kora este, 18 óra.

Elvileg első osztályú magyar bajnokit rendeztek az NB I B-s Integrál-DAC sporttelepén, Győr–Honvéd párosításban, gyakorlatilag furcsa keverékére számíthattunk a rögbinek és a vízilabdának.

Ami akkurátusabb pályabejárás nélkül is látható volt: a játéktéren egyszerűbb lett volna megfürödni, mint a labdát öt méteren át vezetni. A vonalaknak nyomát is alig leltük, hiába meresztettük a szemünket. Ha tizenöt percen belül újravonalazzák, lesz meccs félórás csúszással – határozott Bede 18 óra 10 perckor. A gond csak az volt, hogy még mindig szemerkélt, és esőben hasztalan a mészporhintés.

18.20: A nagyjából háromszáz- tagú Honvéd-tábor unta meg előbb a várakozást, két vöröslő fáklya landolt a pályán, s bár pocsolyába toccsantak, fénylettek, akár a klasszikus görögtűz.

„Itt nem lehet játszani…” – csóválta a fejét Kiss Zsolt, kispesti társtulajdonos. Gyakorlatból beszélt: a tavasszal olyannyira jól sikerült a Bozsik-stadion játékterének egyébként menetrend szerinti, meccs előtti fellocsolása, hogy a Fehérvár elleni partit el kellett halasztani. Mindamellett ezúttal igaza volt a klub sorsát valóban szívügyének tekintő kispesti elöljárónak.

18.25: Bede ismét a pályán. Elindult egy úton, visszajött egy másikon. George F. Hemingway, a vendégek többségi tulajdonosa mintha kapacitálta volna a bizonytalankodó játékvezetőt. A lelátóról úgy tetszett, hiába, aztán a csúsztatottnak szánt kezdési időpontban, fél hétkor gyanús, vonalazótaligának látszó tárgyat cipelő pályamunkás tűnt fel a színen. Ki kaphatott legutóbb ekkora tapsot ebben a létesítményben? – barkochbáztunk, miközben emberünk dologhoz látott, s a szita eldugulása után egy cöveknek látszó fémdarabbal működőképes állapotba hozta a készséget. Vonalazott, mosolyogva.

18.33: „Szervusz, Jani!”– dörgött ezerötszáz győri. Megérkezett az ETO.

18.35: Befutott a Honvéd.

18.40: Kezdés a fővárosi gyártmányú, „Arrivederci, Fradi!” feliratú transzparens árnyékában.

Mi jöhet még?

Futballból legalábbis kevés, ezt a körülmények akkor is garantálták, ha az első félidő hajrájában a nap is megmutatta magát néhány percig, a másodikban pedig olykor pattant is a labda egy-egy indítás vagy kirúgás után. Pech, hogy éppen meccsidőben zúdult felhőszakadás a városra, merthogy Győrben rég nem látott drukkerhadat vonzott volna a Pajkos János-féle ETO bajnoki bemutatkozása.

Húsz perccel a találkozó vége előtt két lehetőség közül választhatott Bede játékvezető: a kispesti szurkolók kevéssé szalonképes stílusa és ideges hajigálása miatt azonnal véget vet a meccsnek, vagy vár néhány percig, hogy csillapodjanak a kedélyek, így viszont feltétlenül félhomályban kell majd lefújnia a találkozót. Az utóbbira voksolt. Ekkor már vezetett az ETO, egy hosszan előrerúgott labda ívének téves felmérése szükségeltetett a helyzethez, ami persze a Pápáról érkező Müller Zsoltot cseppnyit sem zavarta. A 84. percben már a tócsák sem okoztak gondot a kisalföldieknek, akik alighanem gázlóra bukkantak a pályán, a mérkőzés egyetlen pontos, tervezett támadását vezetve megduplázták előnyüket – s megnyerték az összecsapást. Ezen a kora estén harcosságának köszönhetően az ETO megérdemelten tartotta otthon a három pontot. ---- M ---- &