Tíz napig Horváth nélkül

M. Cs.M. Cs.
2006.07.28. 01:39
Címkék
Hazatért Sopronba az Eb-selejtezőkre készülő magyar válogatott tatai edzőtáborából Horváth Zsuzsanna, az MKB-Euroleasing bedobója. A kosárlabdázó már kedden is csak a kispadról tudta követni társnői gyakorlását, ugyanis begyulladt az Achilles-ina.
– Csütörtök reggel Sopronban elvégezték az ultrahangvizsgálatot, amely kimutatta, hogy az ínhüvelyem gyulladt be. Utána elmentem a sebészetre, ahol tíznapos fekvőgipszet javasoltak, én azonban abból nem kértem – mondta Horváth Zsuzsanna. – Régebben volt szerencsém ilyesmit viselni, abban nem lehet semmit mozogni, az izom is visszafejlődik a vádlimon. Így miután konzultáltam dr. Hepp Ferenccel, a keret orvosával, vettem magamnak egy merevítőt. Vagyok már annyira nagylány, hogy tudjam, abban menynyit mozoghatok. Legalább a konditerembe lejárhatok ez idő alatt is, és nem kell újrakezdenem mindent a tíznapos pihenő leteltével.A keret tehát egyelőre a soproni kosárlabdázó nélkül folytatja a felkészülést a Bulgária, Fehéroroszország és Görögország ellen megvívandó Európa-bajnoki selejtezőkre. A 16 lány között akad még olyan, aki ilyen-olyan nyűgökkel bajlódik, az ő állapotukról a szövetségi kapitány, Sterbenz Tamás adott friss egészségügyi jelentést.– Károlyi Andrea sarkáról eltűnt a vérhólyag, már velünk tréningezik, csakúgy, mint Vajda Anna, aki a térdrehabilitációjával együtt végigcsinálja az összes gyakorlatot. Papp Krisztina a délelőtti edzéseken teljes értékű munkát végez, délutánra, ha elfárad, könnyebb terhelést kap.
Legfrissebb hírek

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
1 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
8 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújváros FC-t a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
9 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
20 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
59 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája