Érdektelenségbe fulladt…

R. B. B.R. B. B.
2006.07.23. 00:37
Címkék
Évi rendes közgyűlését tartotta szombaton a Magyar Kerékpársportok Szövetsége. Pontosabban csak tartotta volna, a közgyűlés ugyanis határozatképtelenség miatt elmaradt... Elvileg száztizenhárom küldött érkezhetett volna, ehelyett azonban, ahogyan Eisenkrammer Károly elnök fogalmazott, „a sarokban ültek néhányan”, azaz egyértelmű volt: nem lesz meg a határozatképességhez szükséges ötvenhét résztvevő. Igaz, ez nem volt meglepő, a küldöttek a múltban sem tolakodtak az ilyen összejöveteleken, de a sarokban ülő néhány fő – legyen bármilyen oka a többség távolmaradásának – elsőre akkor is mosolyt fakasztó, másodjára viszont már sokkal inkább elkeserítő. Így közgyűlés helyett maradt a kisebb vitákkal tarkított beszélgetés. A sportág szereplőit ezek szerint ennyire érdekli a szövetség, és ezzel együtt a saját sorsuk…A közgyűlésen egyébként lemondott volna tisztségéről Eisenkrammer Károly. Feladatait már az elmúlt egy hónapban is Dietrich Tamás, mint az elnököt helyettesítő alelnök látta el, és a hírek szerint a jövőben hivatalosan is ő lesz a szövetség első embere, nem elképzelhetetlen, hogy még az év végéig új – nem a kerékpársportból érkezező – elnököt választanak, aki befejezi a kívánt pénzügyi és szervezeti konszolidációt.A közgyűlést vasárnap két órától ismét megtartják, ezúttal már nem számít a létszám, a testület mindenképpen határozatképes lesz.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
32 perce

Óriási angol védelmi hiba után már a 2. percben vezetést szereztek a spanyolok a Wembleyben

Minden más foci
37 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
57 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája