Félmillió jegyigény

Abban az évben kivételesen nem kellett dolgozni március 15-én. Igen, akkor még munkanapnak számított a nagy magyar ünnep, csak hát 1986-ban éppen szombatra esett. Akkoriban már minden évben napirenden voltak az ellenzéki tüntetések, apró, csoportos megmozdulások, ráadásul közeledett 1956 harmincadik évfordulója. Az igazán nagy ünnep mégis másnap következett, amikor jó hetvenezren gyűltek össze magyar zászlókkal (jelentős részüket a házakról lopkodták le még november 7-én), de a közvetlen céljuk nem a rendszer megdöntése volt: átmenetileg beérték anynyival, hogy győzzük le a brazilokat! Azért csak ennyien voltak, mert a félmillió jegyigénylő mindegyike nem férhetett be az ország legnagyobb stadionjába.

Beckenbauer megjósolta a magyar győzelmet

A maga nemében akkor is esztelen kívánság mégis úgy élt a magyarok lelkében, mint teljesen reális, a vb-re való kijutás után következő elérhető cél. Senki sem készült vereségre! Jellemző az akkori hangulatra, hogy az NSZK szövetségi kapitánya, Franz Beckenbauer – miután csapata 1–1-et játszott az Európában túrázó brazilokkal – óva intette a dél-amerikaiakat: „Vigyázzatok, a magyarok jobbak, mint mi. Nemrég itthon kikaptunk tőlük.” És ez így volt igaz. A Népstadionban úgy nyert 3-0-ra Mezey György csapata (amely már a meccs előtt is harmadik helyen állt a világranglistán Argentína és Brazília mögött), hogy kétség nem férhetett a győzelem jogosságához.
A svájci vb-n Hidegkuti a 4., negyven éve Liverpoolban Bene Ferenc már a 3. percben vezetést szerzett, de az 1986-os koreográfia sem sokban különbözött a korábbi brazilverések forgatókönyvétől: ezúttal Détári Lajos volt az, aki már az 5. percben gólt szerzett, méghozzá fejjel!

„Itt a Húsvét, itt a nyúl…”

Ő maga indította egy jobbra löbbölt szöktetéssel Kiprich Józsefet, aki visszakanyarította a labdát a kapu elé, az odaérő és előrevetődve a kapu jobb oldalába fejelő Détárihoz.
Akkor született meg és terjedt el a szurkolói rigmus, miszerint „Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar– brazil három–null!”. És ez nem álom volt, hanem maga a valóság. A meccsnek voltak olyan pillanatai, amikor a levegőben (!) adogató magyar játékosok között csak nyomozták a labdát a szintén a mexikói vébére készülő vendégek.
Az egészben persze az a szomorú, hogy ők végül a legjobb nyolc közé jutottak a világbajnokságon (ugyanúgy a franciáktól kaptak ki, mint most), a szerény németek meg egészen a döntőig meneteltek, miközben mi egy hatost kaptunk a szovjetektől, s gyakorlatilag jöhettünk is haza. De ez egy másik történet, a tavasz még dicsőséges volt, és örökké feledhetetlen mindazoknak, akik akkor a magyar válogatottnak szurkoltak. A másik két gól Esterházy Márton és a (csereként beálló) Kovács Kálmán nevéhez fűződik, de parádésan futballozott az egész védelem, a zseniálisan irányító Détári Lajos, és minden magyar, legfeljebb Disztl Péter kapus és a fiatal Bognár György szomorkodhatott, előbbi azért, mert túl sok dolga nem volt, utóbbi meg azért, mert sérülése miatt korán le kellett cserélni. Ma már szinte észbontó, hogy egy Brazília (!) elleni 3–0-ra megnyert válogatott meccs után különösebb nagyképűség nélkül nyilatkozhatta a Nemzeti Sportban a magyar kapitány, hogy „Győzelmünk ilyen arányban is teljesen megérdemelt...”

Odalett az ötvenéves veretlenség

Immár negyedszer játszottunk hivatalos A-válogatott meccset a brazilokkal, amelyek közül kettő tétmeccs, világbajnoki összecsapás volt. Az 1954-es negyeddöntőn elért 4:2, amelyen a sérülés miatt hiányzó Puskás Ferenc nélkül (és részben a meccs közben megsérülő Tóth Józsefet – csere nem volt – és a kiállított Bozsik Józsefet is nélkülözve) is nyert a magyar Aranycsapat, valamint az 1966-os csoportmeccsen aratott 3:1-es győzelem, az akkor világbajnoki címvédő brazilok ellen.

A semleges helyszíneken vívott vb-csaták mellett egy barátságos meccset is rendeztek korábban, méghozzá Rio de Janeiróban, a félelmetes Maracana-stadionban, 90 ezer néző előtt, s az akkor ugyancsak vb-címvédő hazaiak ellen elért 0–0 bravúrnak számított. Másfél évtizeddel később a budapesti 3–0 maga volt a csoda, s immár három győzelem, egy döntetlen volt a mérleg, magyar szempontból – a világ (akkor is) legeredményesebb válogatottja ellen. A fantasztikus statisztikát egészen 2004-ig sikerült őrizni (több felkérést éppen ebből az okból mondott le, illetve utasított vissza az MLSZ a korábbi években), ám akkor Lothar Matthäus szövetségi kapitány kérésére belement a magyar fél az újabb budapesti meccsbe, amelyre már a vendégek is úgy készültek, hogy: „Meg kell törni az ötvenéves átkot!”. A korábbi fölényes magyar sikerek után ezúttal a brazilok képviseltek sokkal erősebb súlycsoportot, és – bár jó, látványos meccset játszva – lefutballozták a pályáról Gera Zoltánékat. Ötven év után odalett e legendás veretlenség. ---- P ---- &