Tízmilliókért ütik a labdát

SZ. P. Á.SZ. P. Á.
2006.07.12. 00:57
Címkék
Szerdától szombatig a tatai Old Lake Golf & Country Club lesz a házigazdája a 21 állomásos Ladies European Tour európai körverseny ez évi tizedik viadalának, az OTP Bank Ladies Central European Opennek.
A tízéves klub immár harmadszor ad otthont a térség egyetlen női professzionális, pénzdíjas golfviadalának, amelynek összdíjazása ez alkalommal 165 ezer euró, azaz 46 millió forint. Az idén rekord- számú versenyző, 26 ország 126 golfozója indul. Nevezett a címvédő Ludivine Kreutz is, aki 2005-ös tatai diadalát követően életében először lett Solheim-kupa-csapattag. A francia golfozónő talán legnagyobb ellenfele a tavalyi esemény közönségkedvence, a 16 esztendős brit Henni Brockway lesz, aki 2005-ben mindössze egyetlen ütéssel maradt le a legjobb amatőr címéről. A mezőny legifjabb tagja ezúttal a 13 éves Jessica Korda. Az 1998-as tenisz Australian Open bajnoka, a cseh Petr Korda lánya a keddi sajtótájékoztatón elmondta, ő is megpróbálkozott a papa sportágával, de ötévesen kipróbálta a golfot, és rögvest beleszeretett. „Bárhová utazik, megyek vele, segítek eligazodni, hiszen még nagyon fiatal, szinte gyerek – mondta Petr Korda, aki persze Magyarországra is eljött a lányával. – Egyáltalán nem vagyok csalódott, amiért nem a teniszt választotta, sőt inkább büszkességgel tölt el, hogy azt csinálja, amit nagyon szeret. Pályafutásom végén én is elkezdtem golfozni, mondhatom, nagyszerű játék, ráadásul kikapcsol.”A program a szokásoknak megfelelően szerdán a Pro-Am-viadallal indul, ekkor az amatőrök együtt játszhatnak a profikkal. A legjobbak versenye csütörtökön 8 órakor kezdődik, az eredményhirdetésre szombaton 15 órakor kerül sor. A versenyre ingyenes a belépés.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
1 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
1 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
2 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
2 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
2 órája