Utcagyerek lett Zizouból

A berlini vb-finálé 7. percétől Zidane a negyedik labdarúgó a történelemben, aki két világbajnokság döntőjében is gólt tudott szerezni; a másik három a brazil Pelé és Vavá (1958, 1970, illetve 1958, 1962), valamint a (nyugat)német Paul Breitner (1974, 1982). A 110. percben aztán már abban is a negyedik lett, amiben aligha szeretett volna: a világbajnoki döntőn kiállítottak exkluzív társaságába lépett be az argentin Pedro Monzón és Gustavo Dezotti (1990, NSZK–Argentína 1–0), valamint honfitársa és korábbi csapattársa, Marcel Desailly (1998, Franciaország– Brazília 3–0) után.

Amikor Horácio Elizondo argentin játékvezető – a spanyol Medina Cantalejóval, a negyedik bíróval folytatott röpke konzultációt követően – felmutatta a piros lapot Zidane-nak, egy tizennégy fejezetből álló regény vélhetően utolsó része íródott. Eddig ugyanis tizennégyszer állították ki az utolsó húsz év alighanem legnagyszerűbb futballistáját. Hogy utoljára-e, az még kérdéses. Ugyanis a Red Bull New York MLS-csapattól zsíros, már-már visszautasíthatatlan ajánlat érkezett Zizou menedzseréhez, amellyel egy év ráadásra próbálják rábírni őt.

A legemlékezetesebb – válogatott szinten – az 1998-as vb Franciaország–Szaúd-Arábia csoportmérkőzésen történt kiállítás. A hetvenedik percnél járt a meccs, már 3–0 volt az állás, nem maradt elvarratlan szál, amikor Zidane durván rátaposott a földön fekvő Faid Amin lábára. Piros lap, két meccsre szóló eltiltás. Zizou messziről volt kénytelen nézni a kékek gyötrődését a Dánia elleni utolsó csoportmeccsen és a Paraguay elleni nyolcaddöntőn. Miután leküldték a pályáról, a Canal+ kamerája bekukkantott a francia öltözőbe. Zidane magába roskadva ült, s nem is jutott el a tudatáig, amikor a gyúró boldogan újságolta: Thierry Henry is a hálóba talált. Nehéz pillanatok voltak ezek a játékmesternek. A francia sajtó nekirontott, éretlennek és felelőtlennek titulálta, mert meggondolatlan tettével cserbenhagyta a válogatottat. Ha nincs a két fejes gól a Brazília elleni döntőn, talán nincs feloldozás sem.

Egy másik híres-hírhedt eset a Bajnokok Ligájából, még a 2000–2001-es évadból. Zidane a Juventusban játszott, a tét a továbbjutás volt Torinóban a Hamburg ellen. Még öt perc sem telt el a meccsből, amikor Zizou belefejelt Jochen Kientzbe, a hazai pályán hátrányba kerülő olaszok nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, 3-1-re nyertek a németek, a Juventus kiesett. A következmény: kisebb zúzódások és öt meccsre szóló eltiltás, amit már a Real Madrid játékosaként kellett letöltenie.

Madridban mintha kissé lehiggadt volna, de csak annyira, hogy azért kétszer a Real játékosaként is idő előtt menjen zuhanyozni. Előbb 2004 májusában, amikor a Riazorban a Deportivo La Coruna ellen a bajnoki versenyfutásban maradás volt a tét. Veszni látszott a meccs, Zidane dühében hátulról csúnyán felrúgta Djalminhát – piros lap. A Madrid a második félidőben tíz emberrel játszva 2–0-ra kikapott, a bajnok Rafa Benítez Valenciája lett.
A rá következő szezonban Quique Álvarez (Villarreal) kapott egy fülest Zidane-tól – jó, úgy is lehet értelmezni, hogy a kelleténél erőteljesebben paskolta meg az ellenfél arcát –, a kiállítás és az egymeccses eltiltás nem maradt el.

Németországban előrevetítette árnyékát a döntőbeli botrány, csak az nem gyanakodott, aki behunyta a szemét. Zidane már az első két csoportmeccsen, Svájc és Dél-Korea ellen összeszedett egy-egy sárgát, s ki kellett hagynia a Togo elleni, sorsdöntő találkozót. Akkor Raymond Domenech szövetségi kapitány megneheztelt rá, s egy körkérdés eredménye szerint a franciák 69 százaléka azt szerette volna, ha a továbbiakban már nem is lép pályára a csapatkapitány.
Ha lesznek egyáltalán „továbbiak”.

Lettek. Spanyolország, s főleg Brazília, majd Portugália ellen a mezőny legjobbja volt Zizou, de 10 perccel a döntő lefújása előtt „légy hullott a levesbe”.
Egy páratlan pályafutás torzóra sikeredett. ---- E ---- V