Cícero Joao de de Nazaré Cézare "Cicinho" életrajza

Cícero Joao de de Nazaré Cézare "Cicinho"

nemzetisége:
brazil-olasz
17/1
születési hely:
Pradópolis
ideje:
1980.06.24.
pozíció:
jobbhátvéd, jobb oldali középpályás
magassága:
171 cm
súlya:
68 kg
korábbi klubjai:
Escolinha, Botafogo Ribeirao Preto, Atlético-MG, Botafogo Rio de Janeiro, Sao Paolo, Real Madrid
sikerei:
Sao Paulo állami bajnoka (2005), Világkupa-győztes (2005), Klubcsapatok világbajnoksága-győztes (2005), spanyol bajnok (2007), Olasz Kupa-győztes (2008), Konföderációs Kupa-győztes (2005), Libertadores Kupa-győztes (2005), vb-résztvevő (2006), az Év csapatának tagja Brazíliában (2005), az Év csapatának tagja Dél-Amerikában (2004, 2005), harmadik az Év játékosa Dél-Amerikában-szavazáson (2005)

Cicinho lett 2005 nagy felfedezettje a brazil válogatottban és a nemzetközi futballban: az előtte Európában teljesen ismeretlen hátvéd Cafú pihentetésének köszönhetően a németországi Konföderációs Kupán szerzett magának hírnevet, s olyan kiválóan száguldozott le s föl a jobb szélen, hogy még azon a nyáron a Real Madrid csapott le rá, kedvéért "feláldozva" talán leglelkesebb játékosukat, Míchel Salgadót is!

Cicero Joao de Cézare, aki olasz édesapától származik, Pradópolisban, Sao Paulo egyik külvárosában született s a híres "keresztapával" dicsekvő kisgyermek hamar megkapta a Cicerócska, azaz Cicinho becenevet. A labdakedvelő gyermek első klubja a szó szerint a szomszédban lévő Escolinha volt, aminek már hatéves korában igazolt játékosa lett. 1994-ben csapott le rá egy nagyobb klub, a Sócratest és Raít is "kitermelő" Botafogo of Ribeirao Preto, s itt írta alá első profiszerződését 18. életévét betöltve. Innen emelte ki egy másik zebracsíkos gárda, az Atletico Mineiro - a bányászokkal bemutatkozhatott a brazil első osztályban is, de első két évében csak a Luis Alberto-Pereira-Gutierrez-Andre Luiz-védőkvartett kiegészítő emberének számított. 2003-ra jött el az ő ideje, amikor is alapemberré lépett elő, miután visszatért egy meglehetősen sikertelen vendégjátékról az "igazi" Botafogótól. Az elképesztően lendületes, gólerős, technikás és triplatüdejű jobbhátvédet a sajtó Roberto Carlosszal kezdte összevetni - pedig egyre inkább Cicinhóra lenne sértő eme hasonlítás, hiszen mint egy alkalommal nyilatkozta, mérkőzésenként 13 kilométert teljesít s 4.5 kilót fogy le (amelyek ugyebár Robiról nem mindig mondhatók el).

2004-ben, amikor a Sao Paolo eladta világbajnok jobbhátvédjét, Bellettit a Villarrealnak, vezetői Cicinhóban látták a megfelelő helyettest, akinek éppen lejárt szerződése a Galókkal. Nem is habozott hogy gyermekkori kedvenc klubjához írjon alá, ahol olyan, a 2-es mezt szintén hordó legendák örökébe léphetett, mint De Sordi vagy éppen Cafú. A nagy VW Beetle-rajongó (az autó arrafelé Fusquinhaként ismeretes, innen is kapta a játékos egyik becenevét) bekk lendületes elfutásaival és bődületes erejű lövéseivel hamarosan a Morimbi-stadionban is közönségkedvenccé vált. Kevesebbet kellett törődnie a védekezéssel, mint a Mineiróban, ennek megfelelően első idényében kilencszer volt eredményes! Rogerio Ceni és Luizao mellett a klub harmadik legismertebb és legjobb futballistája volt Emerson Leao legénységének (aki a hősünket felfedező Cuca edző örökébe lépett), s a századforduló táján a zseniális tehetségekkel is csak vergődő klub 2005-ben végre egy igazán fantasztikus évet zárt: megnyerték az állami bajnokságot (csak a Portugesa tudta megverni őket) és elhódították a Libertadores Kupát, a dél-amerikai Bajnokok Ligáját is. Ráadásul a klub már harmadszor ülhetett fel a kontinens trónjára (Ceni portás mindegyikből kivette részét), finom díszítésül pedig Cicerócska lőtte a torna tízezredik gólját (a Palmeirasnak tekert be gyönyörűen egy szabadrúgást). A tengeren túl sem jöttek zavarba: a korábban hazavitt Világkupa mellé a Klubvilágbajnokságot is megnyerték!

Cicinho remeklésére Parreira is felfigyelt s áprilisban behívta a hátvédet (középpályást, szélsőt?) a Guatemala elleni barátságos mérkőzésre a veterán Rogerio Cenivel egyetemben. A bekk egyébként korábban az AM-ben, a 4-4-2-es hadrendben nem érezte igazán jól magát, ám mind az SPFC-ben, mind a Selacaóban 3-2-3-2-t játszanak, három középhátvéddel és két szélső futóval, ami igazán testhezálló hősünk képességeihez. Nyáron a Konföderációs Kupára is magával vitte őt a szövetségi kapitány, s Cicinho friss, ötletes és lendületes játékával bekerült a torna aranycsapatába is. Az argentinok elleni döntőben egyenesen tarthatatlan volt, négy assziszttal szomorította el az ősi ellenséget - azonnal el is kezdődött körülötte a különböző játékosügynökök szokásos sündörgése. Bejelentkezett érte a Betis, a Milan, a Juventus és az Inter is, de legélénkebben és legsikeresebben a Manchester United érdeklődött iránta: a hátvéd el is repült egy edzésre a vörösökhöz Angliába s kedvezően nyilatkozott a klubról, a vezetők is körüludvarolták az éppen az olasz útlevele megszerzésén mesterkedő védőt - éppen ezért is volt meglepő, hogy a futballista váratlanul aláírt a Real Madridhoz! A Madrid közepére Little Brasilt építő Luxemburgo mester kérésére Perez elnök augusztus végén 5.8 millió euróért opciós jogot szerzett a játékosra, akiért januárban még 4 milliót kellett kifizetniük a Tricolornak. Eredetileg Cicinho csak a 2006-os világbajnokság után szeretett volna Európába költözni, hogy addig is otthol Parreira szeme előtt legyen, ám egy ilyen ajánlatot természetesen nem utasíthatott vissza sem ő, sem a Sao Paolo elnöke. Nem lehetett az sem mellékes szempont, hogy legnagyobb vetélytársai (Cafú, Maicon, Mancini) már mind Európában edződnek, ami nem hátrány a németországi világbajnokság előtt.

De ne képzeljük, hogy Cicinho ellazsálta volna az őszt egy esetleges sérüléstől tartva: a bajnokságban idegenben lőtt egy duplát a Corinthiansnak, majd a bolíviai világbajnoki selejtezőn, 3600 méteres tengerszint fölötti magasságon válogatottja legjobbja volt - ilyen lendülettel és formában méltó és veszélyes ellenfele lehet a szintén nem ólomlábakon bicegő Míchel Salgadónak. Januárban Ronaldót váltva a Villarreal ellen mutatkozott be a La Ligában a hátvéd, s első hónapja máris parádésra sikerült, hiszen akár a hátvédsor, akár a középpálya jobb szélén játszott, tarthatatlannak bizonyult; volt olyan bajnoki, amikor három gólpasszt is kiosztott! Természetesen a válogatott keretnek is alaptagja volt a csapatkapitány Cafú első számú dublőreként, sőt, 10 selejtezővel és egy góllal jelezte, hogy máris kész átvenni a stafétabotot. Parreira viszont másként gondolta, a vb-n az öregecskedő Cafút preferálta. Cicinho a Japán elleni harmadik csoportmérkőzésen lépett először pályára, s egy gólpasszt adott Ronaldónak. Ezután viszont csak egyszer, a franciák elleni kieséskor kapott lehetőséget, s friss, veszélyes játékával igazolta korábbi sejtésünket: a szövetségi kapitány nagyot hibázott korábbi kispadoztatásával.

Madridba visszatérve Capello a kezdőben számolt vele, ám szeptemberben a Betis elleni mérkőzésen elszakadt a brazil keresztszalagja, így féléves kihagyásra kényszerült. Brazíliában, Sao Paolóban gyógykezeltette magát egy ideig, majd januárban visszatért Madridba, hogy ott jöjjön világra fia. Hogy ne unatkozzon az egyhangú rehabilitáció közben sem, ügynöke, Fernando Benedini feljelentette a játékost a FIFÁ-nál, egymillió eurót követelve rajta. Ez az aprócska összeg állítása szerint a jobbhátvéd Madridba igazolásában való közreműködéséért jár neki. A bekk csak áprilisban térhetett vissza, de nem sokáig, mert 11 millió euróért a Romába igazolt, ahol akár évi négymillió eurót is kereshet. Első idényében gyorsan bekerült a kezdőbe, bár nem volt kirobbanó formában, így aztán a válogatottól is messze került.

Érdekes nevének eredete is: mivel édesanyja jócskán benne volt már a korban, amikor hősünket, ötödik gyermekét szülte, előtte megesküdött, hogy ha a fiúcska egészséges lesz, akkor a céarai szent, Ciceró után Ciceró névre fogja megkeresztelni. A gyermek szépen fel is cseperedett, ám mivel meglehetősen alacsony termetű maradt, kedvesen becézve csak Cicinhóként emlegették őt, lásd még: Robinho, Ronaldinho, Ricardinho.