Jó szélben bízik a mezőny

SZ. P. Á.SZ. P. Á.
2006.06.12. 02:07
Címkék
Ahány hét, annyi világverseny a Balatonon, pontosabban Balatonfüreden. A finn masters-vb után a 470-es hajóosztály versenyzői gyűltek össze a magyar tenger mellett. A verseny a mezőny alapján akár világbajnokság is lehetne, hiszen nyílt jellegének köszönhetően bárki nevezhetett.
A vasárnapi megnyitó különlegessége volt, hogy minden ország a saját zászlaja alatt vonult be a fúvószenekar kíséretére, amely megadta az Európa-bajnokság alaphangulatát. Hétfő délelőtt már mindenkinek a rajtra kell koncentrálnia, mert a versenyzők a szombatig tartó futamok eredményei alapján juthatnak be a vasárnapi döntőbe, ahol egy futam után hirdetik ki a végeredményt.A selejtezőkben mindennap újrasorsolják a résztvevőket, így csak saját magát okolhatja mindenki, ha nem sikerül a legjobb tíz közé verekednie magát. Addig mindenki megküzd mindenkivel, viszont nem ejthetik ki a legrosszabb eredményt, mint más osztályoknál szokás. A hibapontok alapján rangsorolt versenyzők közül az első tíz szállhat vízre a végső győzelemért, ahol bármi megtörténhet. A Medálnak nevezett döntőre, és az ott nyerhető igazi medáliára csaknem 170 egység áhítozik szerte a világból, a magyar színeket 12 férfi és 2 női pár képviseli. A Sallai Gábor, Olosz Dávid párost tartják a szakemberek a legesélyesebbnek arra, hogy bekerüljenek a Medál rangos mezőnyébe, de a rengeteg induló között nagyon meg kell küzdeniük az elemekkel.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
2 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
2 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
2 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
2 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
2 órája