Felkészültek, vigyázz, rajt!

Nyomban Passau után elhaladunk egy teherautó mellett, amelynek pilótafülkéjére német zászlót erősített a sofőr – ez az első jelzés, hogy közelítünk a 18. labdarúgó-világbajnokság helyszíne felé, és amire oly régóta vártunk, néhány óra múlva elkezdődik: a korábbi hagyományokkal szakítva ezúttal nem a címvédő (Brazília), hanem a házigazda (Németország) lép először pályára (no meg Costa Rica).
A pályára, amellyel láthatóan semmi gond sincs.

A hétköznapokon Allianz Arenaként emlegetett (a vb ideje alatt a FIFA üzleti okokból nem engedi, hogy szponzorokról nevezzék el a létesítményeket), kívülről óriásluftballonnak, belülről, a lépcsőházban szürke betontömbök halmazának tűnő, de a nézőtérről szédületes panorámát nyújtó csodapalotában (és mellette is, alatta is) immár óriási a sürgölődés. A szigorú rendfenntartók természetesen nem engedik a kíváncsiskodókat a vonalon belülre (fűre lépni tilos!), de néhány lépésre azért mi is megközelíthettük a pályát, és kijelenthető: a ragyogó zöld gyepszőnyeg tökéletes állapotban várja a csapatokat. Magát a stadiont sem túl nehéz megtalálni, ha esetleg valakinek van jegye a meccsre, de még nem járt erre, annak talán nem haszontalan az információ: az autópályán hatalmas labda jelzi, hol kell lekanyarodni az aréna felé (az ember persze önkéntelenül is hazagondol, hogy mondjuk a Moszkva térről csak az út menti információs táblák segítségével egy külföldi vendég vajon megtalálná-e gépkocsival vagy bármilyen tömegközlekedési eszközzel a Puskás-stadiont, a Fradi vagy az Újpest pályáját. Szóval boldog az az ország, ahol normálisnak tekinthető, ha néha, legalábbis a sztrádán a labda irányít…).

Fő a biztonság! A körömolló is fegyver

A stadion mellett a korszellemnek megfelelő a sajtóakkreditáció kiosztása, legalábbis abból a szempontból sajnálatosan az, hogy a német belügyi szervek, főleg a terroristacselekmények elhárítására szakosodott osztályok, különleges figyelemmel vizsgálják át minden egyes újságíró adatait – nem jelent-e veszélyt a világbajnokságra. A parkolóból jókora kacskaringókon át lehet a sajtóközpontba jutni, át kell haladni a fémdetektoros kapukon. Mobiltelefonok, laptopok, kis és nagyobb táskák gurulnak a gépek röntgenszemei elé, ide egy körömvágó ollót is bajos lenne behozni. A stadion mellett az errefelé jól ismert, mondhatni, az évtizedek alatt a helyiek jelképévé váló sörsátorszerű építményekben csütörtökön még mérkőzésre szóló jegyeket is lehetett kapni, illetve a korábban lefoglalt, interneten vásárolt vagy egyéb marketingakció során nyert belépőket vehették át a szerencsések, és bár ők sem voltak kevesen, békésen, türelemmel várakoztak a kígyózó sorban. Még az a lány is, aki két mankóra támaszkodva tudta csak egyensúlyban tartani magát, és aligha volt boldog attól, hogy hosszú időt is igénybe vehet, amíg a biztonsági őrök a sátoron belüli pénztárakhoz engedik – de a jegyért minden kínt vállalt. Bizony, néha szívbe markoló a futballszeretet ereje.


Egyenpólóban feszítő Costa Rica-i újságírók

A jelenlét jókora büszkeséggel töltheti el az embert – főképpen ha hazája képviselteti magát a világbajnokságon. A nyitó meccsen érdekelt, a világ szakértői által teljesen esélytelennek tartott Costa Ricából érkező újságírók például egyenpólóban járnak-kelnek, részt vevő ország hivatalos küldötteiként valamelyest fontos embernek minősülnek, a hazájuk nevét magukon viselő kollégák messziről jól látható, azonos felszerelése egyszersmind együvé tartozásukat is kifejezi – kell-e mondani, ilyenkor még inkább hazagondol a magyarországi tudósító, azon elmélkedve: micsoda érzés lenne, ha a mi csapatunk készülne itt vb-mérkőzést játszani?! (No persze rosszmájúan hozzátehetjük, az esetleg balszerencsésen, netán súlyos vereséggel záruló nyitány után meglehet, a semleges ruhák kerülnek elő a bőröndök mélyéről…).

A Costa Rica-i kollégák persze legtöbbször Michael Ballack nevét emlegették, és ha nem is kárörvendve, de tagadhatatlanul megkönnyebbülve értesültek a hírről: a Bayern Münchenből a vb után a Chelsea-be igazoló fedezet sérült vádlija nem jött rendbe, így a jelenlegi legértékesebb hazai futballista kihagyja a nyitó mecscset. Az egyik közép-amerikai kolléga megkönnyebbülve említette: négy éve, a Japánban és Dél-Koreában rendezett tornán Michael Ballack és Oliver Kahn vitte a döntőig a nem túl erős német csapatot, és bár lehet, a hazaiak legyőzik csapatát, huszonnégy órával a mérkőzés előtt legalábbis cseppet sem számít rossz hírnek, hogy egyikük sem lesz ott az ellenfél kezdőcsapatában; mint ismert, Oliver Kahnnak Jürgen Klinsmann csak a kispadon szorított helyet (beharangozó írásunk az 5. oldalon).

Az első sípszóig minden a helyére kerül

Ami a legfontosabb: a stadionnál, az arénát körülölelő hatalmas, kivilágítható búra előtt lüktet az élet.
Kamionok, daruk és villás targoncák kerülgetik egymást az öltöző kijáratától nem messze: a vb logójával ellátott, világoskék pólós fiatalemberek kábeleket húznak, a ki tudja, hányadik televíziós állványt építik, kordonokat állítanak fel, kerítést raknak arrébb, feliratokat helyeznek el, festenek, létrákat cipelve igyekeznek jobbra-balra, a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló termet díszítik, amelyben a kameráknak állítják be a szükséges fényerőt; az edzők, a kapitányok mögé tervezett szponzorfalakat állítgatják, töltögetik a büfék kínálatát, sokadszor próbálgatják a hangszórók vagy a kivetítők működését – immár minden készen áll a rajtra.

Már nincs sok hátra – és kezdődik a világ legnagyobb játéka. ---- A rendező németek az eredeti tervek szerint 20 millió eurós költségvetésű ceremóniát szerveztek volna Berlinbe, de a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) januárban úgy döntött, kisebb felhajtással járó megnyitó kell, hiszen egy stadion gyepszőnyege sem bírja ki a kelleténél nagyobb igénybevételt. Ezért a német főváros helyett a ceremónia a nyitó mérkőzés helyszínén, Münchenben lesz, a többórás szórakoztatóprogram pedig harmincpercnyire csökkent.

A műsoridő kevesebb, a stadion befogadóképessége viszont nem, a 69 901 férőhelyes Allianz Arena kapuit már délután kettőkor megnyitják a szurkolók előtt, hogy mindenki nyugodtan elfoglalhassa a helyét. A hivatalos megnyitó 16.23 órakor kezdődik, ekkor vonul majd be a stadionba hét ország mintegy százhetven régebbi világbajnoka, köztük a háromszoros győztes Pelé és Diego Maradona. Ezután a zenéé lesz a főszerep, a vb hivatalos dalát, a Time of our lives (Életünk legszebb pillanata) című számot az Il Divo tenorkvartett adja elő, majd a német Herbert Grönemeyer énekli el a vb-himnuszt, amely a Celebrate the day (Ünnepeld a napot) címet kapta. A szokásos köszöntő sem marad el, a német államfő, Horst Köhler mond beszédet, majd a német kancellár, Angela Merkel hivatalosan is megnyitja a világbajnokságot.

Érdekesség, hogy a szervezőbizottság elnöke, Franz Beckenbauer és a FIFA elnöke, Joseph Blatter sem szólal majd meg a ceremónia alatt, utóbbi viszont már véleményezte a zenei nyitányt.
„A torna hivatalos dala meghatározó részévé vált a világbajnokságnak a logóval és a kabalafigurával együtt. Nagyon örülök, hogy ilyen színvonalas produkciót láthatunk majd a megnyitón. Kétség nélkül állítom, hogy emlékezetes és látványos ünnepség lesz. Abban is biztos vagyok, hogy a világbajnoki himnusz is közel kerül majd az emberek szívéhez. Elengedhetetlen, hogy a világbajnokság hivatalos zenei repertoárja tükrözze a labdarúgás iránti szenvedélyt, és megmutassa, mennyire fontos ez a sport az egész világon” – mondta a megnyitón csak „nézőként” részt vevő Joseph Blatter.

Az ilyen-olyan beszédekkel ellentétben a világbajnoknak járó trófeát bizonyosan hiányolná a közönség, így azt már a megnyitóra elhozzák – pontosabban a sztármanöken, Claudia Schiffer és Pelé közösen helyezi majd el az öt kilogrammos aranyszobrot a stadionban az erre kijelölt helyre. A Németország–Costa Rica nyitó meccs előtt még egy óra hangolásra is lesz ideje a publikumnak, mivel az ünnepség az előrejelzések szerint 16.55 órakor véget is ér, a kezdőrúgást jelző bírói sípszó pedig csak 18 órakor szólal meg. ---- Ugyan ki ne lenne kíváncsi Franz Beckenbauer véleményére? A 2006-os németországi világbajnokság szervezőbizottságának elnöke hosszú hónapok, sőt évek megfeszített munkája után már alig várta, hogy végre elkezdődjön az idei év legnagyobb sporteseménye.

– Várta már ezt a napot?
– De még mennyire! – felelte a Császár. – Korábban el sem tudtam képzelni, mennyi munkából áll egy ilyen világesemény megszervezése, és ha visszatekintek az elmúlt hónapok megfeszített tempójára, akkor azt kell mondjam, éppen itt az ideje, hogy elkezdődjön a világbajnokság. Remélem, Németország bizonyítja, hogy mennyire vendégszerető ország, és bízom benne, hogy az előttünk álló harminc napban semmilyen bonyodalommal nem kell majd szembenéznünk.

– Hány mérkőzést néz meg a helyszínen?
– Terveim szerint negyvennyolcat. Persze az lenne az ideális, ha az összes találkozón ott lehetnék, de mivel ez fizikailag kivitelezhetetlen, és a napi két-három mérkőzésnél amúgy sem tudnék többet megnézni, így be kell érnem enynyivel. Szerencsére a rendelkezésemre áll egy helikopter, amellyel könnyen tudok mozogni a helyszínek között.

– Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján a hazai csapat mindig jól szerepelt. Németországban megdőlhet ez a trend?
– Nem hinném. Ha a csapat azt a futballt nyújtja majd, amit a múlt évi Konföderációs Kupán láthattunk, akkor túl nagy baj nem lehet. A szurkolók biztatását is ki kell majd használnunk, összességében tehát nehezen tudnám elképzelni, hogy a Nationalelf csalódást okozzon ezen a világbajnokságon. Persze sok múlhat majd Michael Ballackon. Ha neki nem megy a futball, akkor az okozhat némi gondot. Mellette egyébként sokat várok még a fiatal Lukas Podolskitól.

– A világbajnoki döntő másnapján mit szeretne olvasni az újságok címlapján?
– Mondjuk azt, hogy Németország, kétezer-hat: ez több volt, mint egy játék. Boldog lennék, ha a világbajnokság békében és barátságban zajlana. Ja, és az újságok címlapjával kapcsolatban még egyet szívesen látnék nagy betűkkel: ha a július tizedikei újságok első oldalán az szerepelne, hogy világbajnok a német csapat! ---- A brazil válogatott tagjai nagy sztárok Németországban is. A selecao labdazsonglőrjei között pedig Ronaldinho az, akit a rajongók lépten-nyomon megtalálnak. Néhány napja egy nő ugrott rá az egyik edzésen, most pedig egy kisfiú próbálta elkérni tőle az edzésmezét.

Ronaldinho békésen tűrte, hogy a srác megfogja, felemelje, húzkodja a dresszét. A biztonságiak nem voltak elnézőek, és az ifjú rajongót keményen megragadva, a kezét hátracsavarva kivezették a játéktérről. Ronaldinho azonban nemes lelkű ember, és a fiúnak végül adott egy autogramot.